Te szereted a számtant?

A rák kockázata. Befektetési lehetőségek. Kalóriák. A mindennapi élet összes területét átszövik a számok, minden döntés során beleütközik az ember.

A „matekzsenik” sokkal könnyebben gondolkodnak számok használatával, kevésbé zavarják meg őket az egyéb információk, magyarázta a szerző, Ellen Peters az Ohio Állami Egyetemről. Kutatása során arra kérte a diákokat, hogy rangsorolják a tanulókat látszólag eltérő teszteredményeik alapján. A számok világában otthonosan mozgó emberek általában egyenlőnek találták a 74 százalékban jó teszteket a 26 százalékban helytelenekkel. Akik nem annyira vannak jóban a matematikával, azok jobbnak ítélték meg azon tanulók teljesítményét, akiknek az eredményét a helyes válaszaik fényében adták meg.

Az emberek hasonló információk alapján hozzák meg döntéseiket. „Sokan szednek gyógyszereket.” – példálózott Peters. A gyógyszereknek van hasznos hatásuk és esetleges mellékhatásuk, melyeket különbözőképpen lehet tálalni. „Meg lehet említeni azt a 10 százalékot, akiknél a mellékhatás jelentkezik, de lehet úgy is mondani, hogy az emberek 90 százalékánál ez nem fordul elő” – mondta a kutató. Ahogy a gyógyszerről nyilatkoznak, az befolyásolja, mennyire ítélik veszélyesnek a betegek, különösen azok, akik nem tudnak olyan jól számolni.

n%25C5%259118

Egy másik kutatás kimutatta, hogy csak a kevésbé számorientált emberek tesznek különbséget a között, hogy valaminek 1:100 az esélye, illetve 1 százalékos arányban fordul elő. Nagyobb kockázatot látnak az előbbiben, pedig a két érték pontosan ugyanannyi. Ennek alapján kellene módosítani azt, hogy miként kommunikálják bizonyos vészhelyzetek és kockázatok előfordulását, például a gyógyszerek mellékhatásait, a földrengéseket, a klímaváltozást és a tőzsde állását.

"A számok nem mások, mint absztrakt szimbólumok, és ezeknek valamilyen módon értelmet kell adnunk” – magyarázta Peters. A kilences számhoz is annyiféle dolog kapcsolódhat a hőmérséklet, a pénz és a valószínűség vonatkozásában. „A jobb matematikai érzékkel megáldott emberek könnyebben kapcsolnak állandó jelentéstartalmat a számokhoz, így jobb döntéseket is tudnak hozni. Ez azt mutatja, hogy a matekóra és a statisztikai tanulmányok később is kamatoztathatók.”

Forrás: