Sikeres petesejt megőrzés fagyasztással

Petesejt fagyasztatás késői gyermekvállalási szándék és különböző megbetegedések esetén is ajánlott.

Magyarországon 2004 júniusában fagyasztották le az első emberi petesejteket. Az első magyar és egyben közép-európai újszülött, akit mesterséges megtermékenyítéssel hoztak világra 2005. augusztus 18-án született meg a Szent János Kórházban. A magyar orvostudomány ezen a téren a világon a 8. helyet szerezte meg, olyan országok előtt mint Németország, Ausztria, Kína vagy Kanada.

petesejt

Nem szenvedsz semmilyen betegségben, mégis érdemes

Megőrizheted fiatalkori petesejtjeid, így nem kell sietve megtalálnod az igazi férfit, termékenységed nem öregszik évről évre szervezeteddel. Egy statisztika szerint a petesejtjeiket lefagyasztó nők átlagéletkora 38 év, és ennek a társaságnak eszébe sincs gyermeket szülni 43 éves kora előtt.

Egy az egyetemisták körében végzett tanulmány szerint az orvosoknak tanuló diákok 80%-a választaná ezt a kényelmes megoldást, míg más karokon ez az arány összességében 50%. A fiatalok azzal magyarázták döntésüket, hogy a karrierépítés és az anyagi problémák teszik szükségessé, hogy csak később vállaljanak gyermeket, viszont akkor már nem feltétlenül lesznek olyan egészségesek a petesejtjeik, mint 20-30 éves korukban.

petesejt

Lombik program vs petesejt-fagyasztás

A lombikbébi program során a megtermékenyült petesejtek közül 2-3 embriót ültetnek vissza a páciensbe, a többit mínusz 196 fokra lefagyasztják és folyékony nitrogénben tárolják. Az embriófagyasztás hátrányai elsősorban erkölcsi jellegűek, ugyanis az embrió már jogi személy, akit megillet az élethez való jog. Olaszországban emiatt tiltják ezt a fajta orvosi beavatkozást.

Ám ha petesejteket fagyasztanak az már nem ütközik ilyen problémákba, de sokkal több kockázattal jár. Mivel a petesejtek sokkal érzékenyebbek az alacsony hőmérséklettel szemben, könnyebben sérülnek meg. A tudomány viszont mára eljutott odáig, hogy a petesejtek több mint 80%-a éli túl a hűtést, és 70%-uk meg is termékenyül. Így egyre nagyobb százalékban válik sikeressé, hogy valaki így vállaljon gyermeket.

Forrás: