A korai halál oka a rák

A Nyugat-Dunántúl teljes lakossága körében a legtöbben a keringési rendszer betegségeiben halnak meg.

A korai, azaz a hatvanöt éves kor előtti halálozás elsődleges okai a daganatos betegségek – állapította meg a régió lakosságának egészségi állapotáról képet adó népegészségügyi jelentés. A korai halandóság összességében csökkent a régióban, mégis a nők harminc százalékkal, a férfiak hetven százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg hatvanöt éves koruk előtt valamilyen rosszindulatú daganatos megbetegedés miatt, mint az Európai Unióban az átlagos adatokat tekintve a hasonló korúak – mondta Burkali Bernadett, a vizsgálat szociológus vezetője pénteken sajtótájékoztatón Győrben.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének munkatársa kifejtette: a légcső-, a hörgő- és a tüdőrák okozta halálozások száma a nők esetében olyan mértékben emelkedett, hogy elérte a korábban magasan vezető emlőrákkal összefüggő halálozási mértéket. Ezeknek a betegségeknek a hetven-kilencven százaléka a dohányzás következtében alakul ki, tehát túlnyomó többségük megelőzhető lenne – mutatott rá a szociológus.15729Hozzátette: a dohányzással összefüggő halálozás mértéke az országos szintnek megfelelő, az európai uniós értékekhez viszonyítva azonban a régióban csaknem kétszer annyian válnak a dohányzás áldozatává. A Nyugat-Dunántúlon majdnem minden tizedik ember a túlzott alkoholfogyasztással kapcsolatba hozható megbetegedések miatt veszti életét. A férfiak halálozási aránya e tekintetben csökkent, így az országos szint alá került, de területenként különbségek mutatkoznak.

A legveszélyeztetettebb e tekintetben Zala megye férfi lakossága. Burkali Bernadett a szűrővizsgálatok fontossága mellett a lelki egészség fenntartását hangsúlyozta a népegészségügyi helyzet javítása érdekében, hozzátéve, hogy az esélyegyenlőtlenségek megszüntetésének is szerepe lenne a lakosság egészségi állapotának jobbításában. Paller Judit országos tiszti főorvos ezúttal Győr megyei tiszti főorvosi minőségében szólt arról, hogy az anyag a döntéshozóknak készült.

A helyi polgármestereknek elküldik azt, s egyúttal felajánlják szakmai segítségüket a helyzet javítására irányuló folyamatok megindításához. A szakember kiemelte a helyi döntéshozók felelősségét, mondván, a helyi problémák kezelésének a legjobb módját ők tudják megtalálni.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.