Romlott ételt jelző csomagolópapír

Brit tudósok olyan papírt találtak fel, amely megváltoztatja a színét, ha romlott étet tesznek bele.

A kis műanyag zacskó képes felismerni, ha a belehelyezett hús, hal vagy saláta szavatossági ideje lejárt, vagy túl régóta állt már a hűtőben. Akkor is figyelmezteti a felhasználót, ha az adott étel csomagolása megsérült, ezért károsodhattak az összetevői.

A tudósok szerint a találmány segíthet azokon, akik nem bíznak a megadott szavatossági időkben, és eltántoríthatja azokat, akik a húsok és tejtermékek esetén nem veszik komolyan a feltüntetett dátumot.15949Korábban már kifejlesztettek olyan matricákat, amelyeket ugyanezen célból lehetett az élelmiszer borítására ragasztani ? most azonban maga a csomagolás jelez. Működése azon alapul, hogy a húst, halat és salátát olyan speciális környezetben tartósítják, ahol kevesebb az oxigén, helyette pedig nitrogén és szén-dioxid tölti ki a teret.

A csomagolóanyag színe akkor változik meg, ha az oxigén mennyisége elér egy kritikus szintet, vagy ha a romlással járó kémiai reakciókat érzékeli. ?Jelenleg túl sok ételt dobunk ki, ami környezetvédelmileg és gazdaságilag is káros. Reméljük, ez a találmány éppúgy megakadályozza azt, hogy valaki fogyasztásra már alkalmatlan ételt egyen, mint azt, hogy feleslegesen pazarolja el az élelmiszert.? ? mondta a kutatás vezetője, Andrew Mills, a Strathclyde Egyetem tanára a Daliy Mail-nek. A termék előreláthatólag két év múlva kerül forgalomba.

Forrás: