Felállni kötelező!

A számítógép képernyője elől, vagy az íróasztal mellől leggyakrabban felálló embereknek átlagosan több mint négy centiméterrel volt karcsúbb a dereka.

A csaknem öt ezer amerikai bevonásával készült tanulmány eredetileg az European Heart Journal című szakfolyóirat online kiadásában jelent meg. A leggyakrabban felállók csoportjába került emberek vérében magasabb volt a “jó” (HDL) koleszterin szintje, alacsonyabb a trigliceridek (vérzsírok), valamint az erek elzáródásához vezető folyamatokat jelző C-reaktív fehérje (CRP) szintje.

A derékbősége átlagosan négy centiméterrel volt kisebb a legtöbbet felálló csoport tagjainak, mint a legkevesebb szünetet tartóknak. Az önkéntesek átlagosan nyolc és fél órát töltöttek el ébren eltelt idejükből nyugalmi állapotban (például ülve), miközben kilencvenkét alkalommal, azaz öt és fél percenként álltak fel.10889Az értékek azonban jelentősen szórtak: volt olyan, aki csak másfél órát töltött el ülve, volt azonban olyan is, aki huszonegy órát. A felállások száma pedig eközben tizennégy és száznyolcvan között változott. A vizsgálatban résztvevők közül nem feltétlenül azok álltak fel a legtöbbször, akik naponta a legtöbb időt töltötték el ülve.

A tanulmányba 4757 húsz év fölötti embert vontak be, akik 2003 és 2006 között egy amerikai egészségügyi felmérésben vettek részt. Mindannyian olyan mérőeszközt viseltek napközben, amely regisztrálta aktivitásuk időtartamát és intenzitását.

Genevieve Healy kutatásvezető, az ausztráliai Queensland Egyetem munkatársa arra bíztatta az irodistákat, hogy álljanak fel telefonálás közben, a megbeszéléseket is tartsák inkább állva, és két emelet között lift helyett használják a lépcsőt. Jó ok lehet az ülő munkát végzőknek a mozgásra akár a mosdóba vagy a vízért való séta is. A tanulmány a The Daily Telegraph című folyóirat online kiadásában jelent meg.

Forrás: