Agyvérzés újra és újra

Az agyvérzésen átesett embereknél több lehet a koleszterinszintet csökkentő sztatinok hátránya, mint előnye, mert növelik az újabb agyvérzés kockázatát.

Bár a sztatinokat egyre elterjedtebben alkalmazzák a szívroham és a szélütés megelőzésére, bizonyos esetekben kockázatuk is jelentős lehet, ezért érdemes megfontolni a terápia elhagyását – javasolta Brandon Westover, a Harvard orvosi karának munkatársa az Archives of Neurology című szakfolyóiratban megjelent tanulmányában.

Azoknál a pácienseknél, akiknek volt már vérzéses szélütésük agyuk valamelyik lebenyében, huszonkét százalék volt egy újabb agyvérzés kockázata, ha sztatint szedtek, míg azoknál, akik nem kaptak ilyen szert, csak tizennégy százalék volt az ismételt agyvérzés valószínűsége.

agy66

Vizsgálatukban a kutatók két klinikai próbából származó adatokat elemeztek egy matematikai modell segítségével. Mint elmondták, azt nem sikerült tisztázni, miként növelik a sztatinok az ismétlődő agyvérzés kockázatát, de elképzelhető, hogy bizonyos esetekben befolyásolják a véralvadási faktorokat.

Larry Goldstein, a Duke Egyetem munkatársa ugyanezen lapszámban megjelent kommentárjában azt írta: az eredmények nem igazolják, hogy a sztatinok növelnék a kockázatot. Ám hozzátette, hogy nagyméretű klinikai próbák adatainak hiányában segíthetik az orvosokat, hogy jobb döntéseket hozzanak arról, melyik szívkockázattal élő páciensüknél lehet előnyös a sztatinok szedése.

Forrás: