Védőoltás az alkoholizmus ellen

Chilei kutatók bejelentették, hogy olyan alkoholizmus elleni védőoltás kifejlesztésén dolgoznak, amelyet a jövő évtől embereken is lehet tesztelni.

A vakcina az alkohol anyagcseréjében részt vevő egyik enzim semlegesítése révén váltja ki hatását. A génterápia az aldehid-dehidrogenáz enzimen alapul, amely az alkohol lebontásában vesz részt, következésképpen felelős az alkoholtoleranciáért ? számolt be Juan Asenjo, a chilei Természettudományi és Matematikai Intézet és a Recalcine magánlaboratórium kutatóinak vezetője.

A szakértő elmondta, hogy az ázsiai népesség körülbelül húsu százaléka nem rendelkezik ezzel az enzimmel, ezért olyan erős reakciót tapasztalnak az alkoholra, ami elriasztja őket a fogyasztástól. A vakcina hasonlóan fokozná a kellemetlen érzést, a hányingert és felgyorsult szívverést. E reakcióknak köszönhetően az oltóanyag hatására az alkoholfogyasztási vágy jelentősen visszaesne.

A kutatók alkoholfüggő patkányokon sikerrel tesztelték az oltóanyagot, amely felére csökkentette alkoholfogyasztásukat. ?A cél az, hogy az emberek esetében kilencven-kilencvenöt százalékos visszaesést érjünk el a fogyasztásban? ? mondta Asenjo. A vakcina úgy működne, mint a nikotintapaszok vagy tabletták, csak nagyobb hatékonysággal, mert közvetlenül a májsejteket veszi célba, elkerülve a többi sejtre gyakorolt párhuzamos hatásokat.15584A kutatók azt tervezik, hogy idén a vírussejtek tömeggyártására és az állatkísérletekre összpontosítanak majd, hogy meghatározzák a megfelelő adagolást, mielőtt 2012-ben megkezdik a humán kísérleteket. Októberben amerikai kutatók bejelentették, hogy felfedezték a CYP2EI génvariánst, amely védelmet nyújthat az alkoholizmus ellen, és egy megelőző kezelés kidolgozásához vezethet.

A CYP2EI génvariáns az alkoholra adott válasszal áll összefüggésben az emberekben. A North Carolina Egyetem kutatói szerint a variánssal rendelkezők, vagyis a népesség tíz-húsz százaléka már egy-két pohár italtól sokkal jobban lerészegedik, mint mások. Erről a CYP2EI génről, amely nem a májban, hanem az agyban található, régóta tudják, hogy egy az alkohol anyagcseréjében részt vevő enzimet hordoz, és szabadgyököket állít elő.

A gén egyik variánsa azonban érzékenyebbé teszi az embereket az alkohollal szemben. A CYP2E1 gént serkentő gyógyszerek kifejlesztésével végül el lehetne érni, hogy az emberek érzékenyebbé váljanak az alkoholra, illetve hamarabb kijózanodjanak, amikor túl sokat ittak.

Forrás: