Az agyunk a legjobb hazugságvizsgáló

Az Oxfordi Egyetem kutatói egy olyan “áramkört” fedeztek fel az emberi agyban, amely hazugságdetektorként működik.

Az emberek képesek elképzelni, hogy mások mit gondolnak, és tanulni tudnak a szociális szokásaikból ? így a viselkedési mintáikból ki tudják következtetni, ha valaki nem mond igazat.

Matthew Rusworth, az Oxfordi Egyetem kutatója és munkatársai önként jelentkezők agyát MRI-vel vizsgálták a kísérlet során. A résztvevőknek két doboz közül kellett választaniuk, miközben tanácsokat kaptak, hogy melyik doboz mellett döntsenek. A tanácsadó néha nem mondott igazat.15161Mikor az önkéntesek úgy érezték, hogy hazudnak nekik, a dorzomediális prefrontális agykéreg (DPFC) aktivitása nagymértékben növekedett. Amikor az önkéntesek úgy gondolták, hogy igazat mondanak nekik, az agyi tevékenység ugyanezen a területen alacsony szinten maradt.

Amikor a gyanújuk alaptalannak bizonyult, az agytevékenység megváltozott, azt sugallva, hogy újra kell gondolniuk a tanácsadóról alkotott véleményüket. Az agyi aktivitás előre jelezte, hogy mennyire lesz megbízható a tanács, és valójában az előrejelzés eredményeire reagált az agy.

Ennek a rendszernek a hibái magyarázatot adhatnak, hogy a skizofréniában szenvedő betegek körében miért olyan gyakori a paranoia.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.