Új egészséggazdasági képzések

A jövő évtől nemcsak orvos- gyógyszerész közgazdász, hanem egészségügyi menedzsment és egészségturisztikai szakirányú ismereteket is lehet tanulni Budapesten és Sopronban.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara szervezésében induló új továbbképzési szakokat jövő év februárjában hirdetik meg, majd indítják az új stúdiumokat a jelentős hagyományokkal rendelkező felsőfokú oktatási intézmény irányításával.

Az egészséggel és egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos képzéseknek követnie kell azokat a társadalmi és szakmai változásokat, amelyek felkészítenek a magas színvonalú, valóban korszerű gyógyító tevékenységekre. Az egészség egyre inkább az emberek életének központi kérdése, az egészségtudatos életmód kialakítása és fenntartása valamennyi gyógyító szakember számára kiemelt feladat. Az erre irányuló tevékenységek támogatása az Európai Unió és kormányok részéről is megerősítést nyer.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara a tradicionális képzések megújításával, az egészséggazdaság tantárgy témaköreinek egyetemi szintű bővítésével erősíti a felsőfokú ismeretek korszerűsítését, erősítve az egészséggazdaságnak az új egészségügyi politikában, a gazdasági- társadalmi stratégiájában betöltött fontos szerepét.

2813

A Nyugat-magyarországi Egyetemen az elsők között indítottak az Orvos- gyógyszerész közgazdász képzést 2001-ben, mely a jövő év februárjától kiegészül egészségturisztikai, majd ősztől az egészségügyi szóvivői képzéssel is.

Így komplex, egészet alkotó és az áthallgatást biztosító továbbképzéseket nyújtanak, közösen az orvos-, gyógyszerész, egészségturisztikai és egészségügy területén dolgozó kutatókkal és gyakorlati szakemberekkel.

Az új kurzusok előadói lesznek, többek között: Dr. Mikola István az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke, Dr. Budaházy Emil főigazgató a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház főigazgatója, Dr. Fülöp Rudolf a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet főigazgatója, Dr. Golub Iván a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház főigazgatója, Dr. Németh István a Magyar Fürdőszövetség elnöke, Dr. Simon Tamás egészségügyi szakjogász, G. Németh György a Napidoktor.hu főszerkesztője, kommunikációs szakértő, László Gábor az Általános és Hitel Finanszírozási Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Baranyai Tibor a Soproni Erzsébet Kórház főigazgatója, Osztrovszki Géza a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház gazdasági igazgatója, Dr. Kovács Erika  a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Minőségügyi Vezetője, Babonits Tamásné a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fekvőbeteg-ellátási alelnöke és a Nyugat-magyarországi Egyetem oktatói. Együttműködő partnerek: Magyar Fürdőszövetség, Napidoktor internetes portál.

További információk: www.ktk.nyme.hu

Forrás: