Szex a lelki betegségek ellen

A neurotikus betegeknek több problémájuk van az emberi kapcsolatokkal, köztük a házassággal is. A rendszeres házasélet azonban segíthet a problémákon.

A lelki beteg, neurotikus embereknek több problémájuk van az emberi kapcsolatokkal, így a házassággal is, mint az átlagembereknek. Ezzel szemben azok a frissen házasodott lelki betegek, akik rendszeresen élnek házaséletet, ugyanolyan elégedettek házasságukkal, mint a lelkileg egészségesek.

A lelki betegség a negatív érzelmekre való hajlam. Az érintett emberek könnyen válnak rosszkedvűvé és ingerültté, hangulatuk gyakran változik és folyton aggódnak valamiért. Általában kapcsolataikkal kevésbé elégedettek, ezért nagyobb esélyük van a válásra. ?A személyiségi tényezők közül a lelki betegség az egyik legfőbb oka a rossz házasságnak.? – nyilatkozta Michelle Russel és James McNully, a Tennessee Egyetem kutatói.8508Más kutatások kimutatták, hogy a szex javítja a következő nap hangulatát. Russel és McNulty azt vizsgálták, hogy a rendszeres nemi élet ellensúlyozza-e a lelki betegség negatív hatásait. Hetvenkét házaspárt követtek házasságkötésüktől négy éven át.

Félévente a pár mindkét tagját arról kérdezték, mennyire elégedett a házasságával és milyen gyakran élnek nemi életet. A vizsgált párok átlagban heti egyszer éltek házaséletet házasságuk első félévében és havonta háromszor a negyedik évben.

Általában az, hogy elégedettek vagyunk-e a házasságunkkal, nincs összefüggésben a nemi élet gyakoriságával. Russel és McNulty szerint ez alól kivétel a lelki betegek házassága. Azt találták, hogy a rendszeres nemi élet elegendő ahhoz, hogy eltűntesse a ?boldogság hiányát?, így ezek az emberek is megfelelő emberi kapcsolatokat alakíthatnak ki. Sőt, ez a hatás nem függ attól, hogy korábban mennyire volt stabil vagy boldog a házasságuk.

Forrás: