Ollé! Jöhet a fogamzásgátló zselé!

Akik folyamatosan elfelejtkeznek az antibébi tablettáról, azoknak lehet jobban kézre áll majd a fogamzásgátló zselé.

New York-i tudósok azon fáradoznak, hogy a fogamzásgátló tabletta helyett valami egyszerűbb megoldást kínáljanak a nemkívánt terhesség megelőzésére. A kutatók által kifejlesztett új zselé, amelyet minden más gélhez hasonlóan a testfelületre kell dörzsölni, egyelőre ugyanolyan hatékonynak mutatkozott a próbák alatt, mint a hagyományos fogamzásgátló szerek. Nagy előnye viszont, hogy az eddigi vizsgálatok során nem jelentkeztek a ma használatos fogamzásgátlókra jellemző mellékhatások, mint például a hangulatváltozások, a fejfájás, az aknés bőrpanaszok vagy a hízás.135131

Sőt, az is kifejezetten nagy előnye az új készítménynek, hogy akár szoptatós kismamák is alkalmazhatják. Az új zselé az ösztrogén és progeszteron nemi hormonok kombinációjából áll, amelyek minden fogamzásgátló alapjai, csakhogy a gélben nem az eddig alkalmazott progeszteron típust használják, hanem annak egy fajtáját a nesztoront. Valószínűleg ennek tulajdonítható a kevesebb mellékhatás is.

A kutatók néhány éven belül szeretnék mindenki számára elérhetővé tenni a jelenleg klinikai próbákon szereplő új fogamzásgátló készítményt.

Forrás: