Még meg sem született, máris retro?

Néhány vírus a fertőzés kapcsán beleírja magát a gazdaszervezet DNS-ébe (az örökítőanyagba). Ezt a folyamatot retrovírus integrációnak nevezzük.

Ezzel a módszerrel fertőz a HIV vírus, így terjed a rák is.  Ám azok az őssejtek, amelyekből az embrió és a szikhólyag is fejlődik, visszatámadnak – agresszív módon gátolják a vírus DNS további terjedését– állítja Michael Golding a Texas A&M Egyetem kutatója, aki a méhen belüli fertőzésekre specializálódott kutató.

A koraembrionális fejlődés során három őssejtvonal kezd fejlődni, ezek az ES vonal (a továbbiakban ebből fejlődik a magzat), egyből a TS vonal (ebből fejlődik majd a méhlepény), míg a harmadikból az XEN vonal (melyből a továbbiakban a szikhólyag fejlődik).

Egereket használva kísérleti állatnak, Golding és munkatársai bebizonyították, hogy a gének kifejeződését lassító mechanizmusok eltérőek a három sejtvonalban. “A bezárt könyvet nem lehet olvasni, ezzel szemben, ha kinyitjuk, olvashatóvá válik- ugyanígy a DNS génjei lehetnek szorosan kapcsoltak, ilyenkor nem aktívak, illetve lehetnek lazán kötöttek, ilyenkor nyitottak, olvasható róluk az információ” – magyarázza Golding.9285A gének aktivitására epigéneknek nevezett szabályozó molekulák hatnak. A kísérletben a retrovírusokat lassító folyamatok epigénekként működnek a XEN sejtekben. A korábban említett három sejtvonalban a vírusaktivitás gátlására más-más víruslassító stratágiák és kapacitások működnek a koraembrionális fejlődés során.

Hogy ellenőrizhessék ezt a következtetést, amely szerint az őssejtek hasonló mechanizmusokat használnak a retrovírusok lassítására, Golding és munkatársai egérembrió őssejteket fertőztek meg egér leukémia vírussal, majd a vírusaktivitást mérték. Az ES típusú őssejtek folyamatosan csökkentették a vírusaktivitást, a TS sejtek esetén egyenletes volt a vírusaktivitás, míg a XEN típusú sejtek igen agresszíven és gyorsan csökkentették a vírusok aktivitását a kísérletben.

Az epigénekkel foglalkozó kutatásokból a tudomány egy új ága fog kifejlődni. Ez segíthet a magzatot ért táplálkozási és környezeti tényezők hatásainak megértésében is. A felfedezés, hogy a koraembrinális korban a három sejtvonal eltérő stratégiát folytat a génexpresszió ellenőrzésében, befolyásolni fogja a magzati diagnosztikát és terápiát is. A felfedezést nemrégiben közölték le a Cell Stem Cell című szaklap.

Forrás: