A bal kéz pénzéhesebb, mint a jobb

Egy új tanulmány arra világít rá, hogy az ösztönzés az agynak egyszerre csak az agy egyik feléből érkezik.

A pszichológusok eddig azt hitték, hogy a motiváció egy tudatos cselekvés. Valamit akarunk, és azt megpróbáljuk elérni. Néhány évvel ezelőtt azonban, Mathias Pessiglione, az agy működésével foglalkozó kutató, és kollégái kimutatták, hogy a motiváció nem tudatos. Amikor az ember tudatalattijában megjelenik egy elérhető jutalom képe, akkor öntudatlanul is nagyobb teljesítményre ösztönzi magát annak érdekében, hogy e nagyobb jutalmat megszerezze.

Egy korábbi vizsgálat során a résztvevőknek a másodperc töredékéig 1 eurós vagy 1 centes érme képe villant fel. Megkérték őket, hogy szorítsanak meg egy nyomásérzékelő kart, úgy, hogy minél erősebben szorítják, annál többet kapnak a pénzérméből. A pénzérme képét csak tudatalatt érzékelték, nem tudták mekkora összegért ?szorítanak?, mégis akkor szorították erősebben a kart, amikor az 1 eurós érme villant fel. Ezen eredmény azt mutatja, hogy a motivációnak nem kell feltétlenül tudatosnak lennie.9202Az új tanulmány során Pessiglione és kollégái, Liane Schmidt, Stefano Palminteri, és Gilles Lafargue tovább mentek, és megkísérelték bebizonyítani, hogy az agynak egyszerre csak egy oldalát lehet ösztönözni. A résztvevőknek először egy monitor közepén lévő keresztre kellett fókuszálniuk. Azután a monitor valamelyik szélén felvillant az ösztönző 1 eurós vagy az 1 centes pénzérme. A kutatók megfigyelték, hogy amikor az érme a jobb oldalon tűnt fel, a jobb oldali kart erősebben szorították meg az 1 eurósnál, mint az 1 centesnél. Mikor azonban a tudatalatti kép a baloldalon villant fel, és a jobb oldalon szorították a kart, de gyengébben.

?Így jöttünk rá, hogy agyunknak, és így a testünknek is, egyszerre csak egy oldala motivált? ? meséli Pessiglione. ?Ez megváltoztatja az ösztönzésről kialakult elméletet. Furcsa elgondolás, de kutatásunk azt bizonyítja, hogy a bal kezünk motiváltabb lehet, mint a jobb.?

A kutatás eredményeiről, a Pszichológiai Tudományos Egyesület Psychological Science című folyóiratának hasábjain számoltak be.

Forrás: