Dolgozni nem egészséges – tessék felállni!

Ma már mindennél tisztább, hogy milyen veszélyeket rejt magában az egész napos ücsörgés ? legyen az a számítógép, vagy a tévé képernyője előtt.

Az elmúlt években a kutatók összefüggésbe hozták a hátfájdalmakkal, az ismétlődő sérülésekkel, az elhízással, sőt, még a cukorbaj és a szívbetegségek megnövekedett kockázatával is.

Mit tegyen tehát egy aktakukac?

Akinek nincs lehetősége pályát módosítani, az is tehet lépéseket az egészségesebb irodai élet érdekében. Például a szék kicserélhető tornalabdára, sőt, akár futópad-asztalra is. Első lépésként azonban elegendő, ha óránként öt percet sétálgat. Katy Bowman, a venturai Rehabilitációs Intézet igazgatója, biomechanikai szakértő szerint a legjobb megoldás, ha különféle testhelyzeteket vesz fel az ember, ráadásul egyáltalán nem kell rá csillagászati összegeket költeni.

Mi olyan rossz az ülésben?

A tanulmányok szerint a több órán át tartó ülés mindenképp káros, függetlenül a kalóriabevitltől és a fizikai aktivitástól. Talán azért, mert a mozdulatlan izmok lassan elveszítik a zsír-és cukorbontó képességüket, ami miatt magas koleszterinszint és a cukorbetegség kockázata alakulhat ki. Már az ötvenes években felfedezték, hogy például a buszsofőrök körében kétszer nagyobb az esélye a keringési betegségeknek, mint mondjuk a postásoknál. Nemrég pedig fény derült arra, hogy a hosszadalmas ülés összefügg a metabolikus szindrómának nevezett betegséggel. A rossz munkahelyi szokások miatt fájdalom is kialakulhat, és kiegyenesedhet a hátgerinc alsó részének egészséges görbülete.9116Mozgásba lendülni

Ha valaki munka után mozog, az segít formában maradni, de ez nem hoz egyedül üdvözítő megoldást. ?Aki 8-12 órát ül, aztán egy órát jógázik, az kevés.? ? mondta Bowman. A munkanap során több szünetet is kell tartani, kinyújtózni, sétálni, még ha csak 10 percre is. Dr. Julie Côté, a McGill Egyetem kineziológus és testnevelési professzora szerint a testtartás is fontos a stressz és a feszültség elkerülése érdekében. Côté, aki a munkahellyel kapcsolatos vázizomzat-eltérésekkel foglalkozik, a Pilateshez és Alexander-módszerhez hasonló programokat ajánlja. Ezek a koordinációra és a különféle mozdulatsorokra összpontosítanak. Nagyon fontos a testtartás és a hajlékonyság megőrzése.

Jöhet a legmodernebb technika?

Sétálgatás munka közben? Lehet kapni jó pénzért egy Walkstation nevű, alacsony sebességfokozatú, asztallappal egybeszerelt futópadot. Rengeteg blogíró is ad tanácsot az interneten a házi készítésű változathoz. Sőt, használóiknak hivatalos weblapjuk is van, ők az ?Office Walker-ek? (irodai sétálgatók).

Forrás: