Ha meg akarsz halni, a németek nem állnak az utadba

A német bíróság szerint nem bűncselekmény a beteg beleegyezésével végrehajtott eutanázia.

A német szövetségi bíróság mérföldkőnek számító határozatot hozott az eutanázia kérdésében azzal, hogy felmentette azt a gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával elítélt ügyvédet, aki azt javasolta egy kómában fekvő asszony lányának, hogy vágja el az édesanyját tápláló csövet.

Az esetben érintett 71 éves Erika Küllmer 2002 októberében került agyvérzés következtében vegetatív állapotba. Az asszonyt egy otthonban ápolták, és öt évig egy csövön keresztül táplálták. Annak ellenére, hogy a beteg korábban egyértelműen kifejezte akaratát azzal kapcsolatban, hogy ilyen körülmények között ne tartsák életben, az intézmény vezetősége nem támogatta a kegyes halált.

Küllmer lányát első fokon felmentették az emberölés vádja alól, mert csak az ügyvédje tanácsát követte. A fia néhány hónappal az édesanya halála után öngyilkosságot követett el. Az ügyvédet, Wolfgang Putzot, ezalatt kilenc hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A szövetségi legfelsőbb bíróság azonban úgy határozott, hogy Putz, az elismert betegjogi képviselő törvényesen, a beteg érdekét szem előtt tartva járt el, mert Küllmer egyértelműen kifejezte akaratát azzal kapcsolatban, hogy mesterségesen ne tartsák életben.8915?A páciens kifejezett kívánsága? nem csak a kezelés a táplálás felfüggesztése révén végrehajtott befejezésére jogosít fel, hanem azoknak a kezeléseknek a befejezésére illetve megakadályozására tett aktív lépésekre is, amelyeket a beteg elutasít? ? döntött a bíróság.

A kérdés különösen érzékeny Németországban, ahol annak idején a nácik cinikusan ?eutanáziának? nevezték azt a tömeggyilkosságot, amikor körülbelül 100 ezer fogyatékos, életképtelennek minősített embert gyilkoltak meg.

Putz a bíróság előtt azzal érvelt, hogy a családja úgy érezte, Küllmernek már nem érdemes élnie.

Sabine Leutheusser-Schnarrenberger liberális igazságügyminiszter az önrendelkezés és a halál méltóságának győzelmeként üdvözölte a határozatot. ?Így valószínűleg nem lesz több rákényszerített orvosi kezelés a beteg akarata ellenére? ? nyilatkozta.

A betegjogi szervezetek azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy a németeknek ?kristálytisztán? ki kell fejezniük akaratukat. Sonja Hecker betegjogi képviselő hangsúlyozta, hogy kizárólag az egyértelműen megfogalmazott és kifejezett szándékot fogják tiszteletben tartani, nehogy a haldokló betegnek és hozzátartozóiknak a bíróságon kelljen csatározniuk.

Forrás: