A Facebook embertelenné tesz?

Amerika egyik vezető akadémikusa szerint a Facebook lassan átveszik az uralmat az életünk felett, és egyre elszigeteltebbé, elembertelenedettebbé tesznek minket.

A Daily Mail beszámolójából kiderül, hogy Sherry Turkle professzor, a Massachussetts-i Műszaki Intézet munkatársa már el is nevezte a jelenséget ?modern őrületnek”. A professzor asszony azzal érvel, hogy miközben azt az illúziót keltjük magunkban, hogy a technika segítségével könnyebben kommunikálunk másokkal, valójában elszigeteljük magunkat a valódi emberi kapcsolatoktól, és egy cyber-világot hozunk létre, amelynek semmi köze a valódihoz.

Turkle, aki Együtt egyedül (Alone Together) című könyvével támadást indított az információs kor ellen, egyenesen úgy véli, hogy a közösségi oldalak megőrjítik a felhasználókat, akik nem ritkán egészen kóros viselkedést tanúsítanak. 16372Példaként említ egy illetőt, aki a temetési szertartás közben is az iPhone-ját nézegette. Turkle könyve része annak az Amerikában egyre terjedő internetellenes reakciónak, miszerint nem ártana kevesebb időt tölteni a Twitter-en és hasonló oldalakon.

A professzor mellett számos amerikai akadémikus emelt már szót az egyre növekvő internet-őrületet ellen. William Kist professzor az ohio-i Kent State Egyetemről például a negyvenkét éves Simone Back halálát hozta fel elrettentő esetként, aki karácsonykor kiposztolta öngyilkossági szándékát a Facebook-on, de ezernyolcvanöt ?barátja? közül egy sem hívott számára segítséget, helyette különféle sértegetéseket jegyeztek be az oldalára.

A Twitter és Facebook védelmezői azonban váltig állítják, hogy a közösségi oldalaknak számos előnye van, például nagy segítséget jelentenek az egymástól távoli helyekre szakadt ismerősöknek a kapcsolattartásban.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.