A hormonterápia mellrákot okoz?

Nagyobb az emlőrák kockázata azoknál a nőknél, akik a változókorba érve korábban kezdik meg a hormonpótló kezelést – közölték brit kutatók.

A Journal of the National Cancer Institute című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány több mint egymillió brit nőre terjedt ki. Az elemzés szerint azoknál a nőknél, akik a változókori tüneteik jelentkezését követően legalább öt évet vártak, mielőtt megkezdték a hormonpótlást, nem emelkedett a mellrák kockázata. Azoknak azonban, akik a menopauza kezdetekor belefogtak a hormonterápiába, negyvenhárom százalékkal nagyobb volt a kockázatuk.

Valerie Beral kutatásvezető, az Oxfordi Egyetem munkatársa hangsúlyozta: minden típusú hormonpótlásra érvényesnek találták azt a mintát, hogy a menopauza jelentkezése után túl korán megkezdett kezelés növeli a mellrák kockázatát. Az emlődaganat kockázatának abszolút értéke mindazonáltal alacsony, kevesebb mint egy százalék mindkét csoportban.

Forrás: