Szolárium? Soha!

A szolárium UV-A sugarai is bejutnak a bőr legsebezhetőbb részébe, ezért a szolárium még nagyobb eséllyel okozhat rákot, mint ahogy azt a szakértők eddig gondolták.

Bár a napsugárzás fokozza a D-vitamin termelését, a szoláriumozást mégis egyre több kritika illeti. A támogatói között a legtöbben azzal érvelnek, hogy a szoláriumokban csak UV-A, vagyis az eddig kevésbé károsnak tartott sugarakat használják, míg az ártalmasabb UV-B sugarakat nem.

Az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hatóságának (FDA) legújabb tanulmánya azonban most azt sugallja, hogy UV-A csövek sugárzása is rendkívül veszélyes. Az UV-A ugyanis behatol a bőr legérzékenyebb rétegébe, ami növeli a bőrrák kialakulásának a kockázatát. Az amerikai hatóságok ezért fontolóra vették, hogy a brit példa alapján a 18 éven aluliak számára betiltják a szoláriumozást. Hasonló intézkedést hoztak nemrég Németországban is.

szolárium

A kutatásban 12 önkéntest tettek ki UV-A és UV-B sugárzásnak. (A különbség a hullámhosszban van: az UV-B sugarak hullámhossza rövidebb, mint az UV-A sugaraké). A kísérletből kiderült, hogy az UV-A károsabb volt a bőr bazális rétegére, mint az UV-B. Bár az UV-B sugarak is okozhatnak elváltozásokat, az UV-A esetében ezeket sokkal mélyebben, a bőr érzékeny részében idézték elő.

“Az általunk használt dózis hasonló volt az átlagos napégést okozó napsugárzáshoz. Az eredmények szerint ez olyan káros a bőrnek, mint a dohányzás” – magyarázta Antony R. Young a tanulmány társszerzője. A kutatók aggodalmukat fejezték ki azokkal szemben, akik rendszeresen szoláriumoznak. “Az UV-A és UV-B sugarak mérgezőek. Fontos, hogy az emberek megértsék, hogy ezek a sugarak öregítik a bőrüket és növelik a melanóma kialakulásának a kockázatát”.

Más szakértők azonban nem értenek egyet a betiltás ötletével, szerintük ugyanis a szolárium és a napozás akkor lehet egyaránt káros, ha leégünk. Ráadásul nincs semmiféle tudományos bizonyíték arra, hogy a nem leégéssel járó kvarclámpa- vagy szoláriumhasználat rákot okozna. A tanulmány a Journal of Investigative Dermatology folyóiratban jelent meg.

Forrás: