Az okosabb haj

Egészségi állapotunkról egyetlen pillantással is sok információt megtudhatunk, mivel a hajunk sok mindent elárul.

Victoria Barbosa chicagoi bőrgyógyász szerint megdőlt az a nézet, hogy a hajunk csupán elhalt proteinhalom volna, hiszen ma már bizonyosan tudjuk, a hajunk állapota számtalan, a belsőnkben zajló folyamat tükörképe.

Megtudhatjuk, melyik nyolc jel az, ami egyértelműen tudomásunkra hozza: ideje a hajunkkal – és egészségünkkel – többet törődnünk. Íme a következő négy jel:

5 – Száraz, törékeny haj

Amikor reggelente a párnánkon hajszálakat találunk, akkor az ok sokkal inkább a hajszálak töredezése, semmint a valódi hajhullás. Ennek leggyakrabban a hajat érő kémiai hatások az okai, mint például a hajfestékek és egyéb hajon használt szerek gyakori alkalmazása. Ám egyes egészségügyi változások is állhatnak a jelenség hátterében, mint például a Cushing-szindróma, amely egy a mellékveséket érintő rendellenesség, ami miatt a mellékvesék több kortizol hormont termelnek.

A túlságosan törékeny hajszálak mögött még egy betegség meghúzódhat, a mellékpajzsmirigy-alulműködés, amely örökletesen, vagy a mellékpajzsmirigyeket ért sérülés miatt alakulhat ki. A mellékpajzsmirigy-alulműködés tünetei csökkenthetők vagy akár meg is szüntethetők megfelelő D vitamin pótlással. Amennyiben egészségügyi panasz áll a töredező haj jelensége mögött, akkor más társtüneteket is észlelhetünk, mint például száraz, hámlós bőrt.

Ha_tamad_a_fejtetu_31

De nem csak betegségeket jelezhet a túl száraz haj, lehetséges, hogy az ok csupán annyi, hogy túl kevés omega-3 zsírsavat juttatunk a szervezetünkbe. Ilyeneket a halételekkel és számos dió- és mogyorófélében is megtalálhatunk. Bármi is okozza a tüneteket, mindenképpen csökkenteni kell a hajat érő hő- és kémiai hatásokat, amennyiben pedig betegség áll a háttérben, mindenképpen orvoshoz kell fordulni.

6 – Kisebb foltokban hulló ha

Ilyenkor az immunrendszer fordul a hajhagymák ellen, amelynek következménye, hogy az elgyengült, összezsugorodott hajhagymák kihullanak. Az alopécia areataként is ismert betegség tünetei nem csak a hajat érinthetik, esetenként a szemöldökön és a szempillákon is jelentkezhetnek. A tünetek enyhítésére a kortizon-injekciókat alkalmaznak, amelyeket közvetlenül a fejbőrbe fecskendeznek. A szteroidos kezelés ugyan riasztó lehet egyes betegeknek, de enélkül a kopasz foltok csak még nagyobbá válhatnak.

7 – Sárgás bőrdarabkák a hajon és pikkelyes, viszkető foltok a fejbőrön

Ezek a tünetek a szeborrheás dermatitiszre jellemzők, mely krónikus gyulladásos betegség általában a fejbőr zsíros részein alakít ki pikkelyes foltokat. Amikor ezek a bőrfelületek hámlásnak indulnak, akkor jól felismerhető, korpához hasonló bőrdarabkákat eredményeznek a hajon.

shutterstock_561391722

A tünetek összetéveszthetők az egyszerű bőrszárazság okozta hasonló elváltozásokkal – de ez utóbbiak esetén az orr melletti és a szemöldök környéki területek is szárazak.

Továbbá, a szeborreás dermatitisz általában szezonálisan fellángoló tünetegyüttes, amely nyáron teljesen eltűnik,a téli hónapokban azonban felerősödik – esetenként pedig stressz is kiválthatja. A panaszokra hatékony, orvosi rendelvényre kapható samponokat és kérmeket lehet alkalmazni.

8 – Őszülés

Sokan úgy vélik, az ősz hajszálak megjelenése stresszel és traumás eseményekkel függ össze. Ma több kutató is úgy véli, hogy a stressz valóban olyan láncreakciót indíthat be, amely megzavarja a hajhagymák melaninszállító képességeit, és ezzel a haj pigmentációját. Az őszülés folyamata és mintázata leggyakrabban a szülőkön látott módot követi. Amennyiben azt gondoljuk, hogy nem genetikai okok, hanem stressz áll az őszülés hátterében, akkor érdemes stresszkezelő technikákat elsajátítanunk, mint amilyen például a meditáció is.

Forrás: