Szervosztogatók!

Habár a szervadományozás hazai jogi szabályozása sokak számára nem ismert, a felnőtt lakosság háromnegyede bárkinek felajánlaná szerveit.

Hazánkban a hivatalos jogszabályok alapján a szervadományozással kapcsolatban az ún. ‘feltételezett beleegyezés’ elve érvényesül, vagyis ha valaki életében nem tiltakozott az ellen, hogy halála esetén szerveit, szöveteit felhasználják szervátültetés céljára, akkor feltételezhető az illető beleegyezése és a szervek eltávolítása elvégezhető.

A felnőtt lakosság fele ismeri a szervadományozás jogi hátterét

A szervadományozás jogi hátterét a felnőtt lakosság 46 százaléka ismeri helyesen, 38 százalékuk – tévesen – úgy gondolja, hogy csak azoknak a személyeknek a szervei ültethetők át, akiknek adományozási szándéka hivatalos módon (egy donorlistára való feliratkozással vagy donorkártya kitöltésével) dokumentálva van.

A lakosság további 16 százaléka nem tudja megmondani, melyik szabály van jelenleg érvényben ebben a tekintetben.

Az életkor növekedésével egyébként jelentősen nő azok aránya, akik helyesen tudják a választ: 35 év alatt 33 százalék arányuk, míg 55 év felett már 55 százalék.

injekci%2525C3%2525B39

A felajánlók köre nagyon széles

A felnőtt lakosság 73 százaléka egyezne bele, hogy halála esetén felhasználják szerveit, további 8 százalékuk pedig valamely családtagjának, ismerősének lenne hajlandó felajánlani azokat. Az adományozást teljes mértékben megtagadók aránya mindössze 3 százalék a felnőtt lakosságon belül.

Megfigyelhető, hogy a „mindenkinek felajánlók” aránya lényegesen magasabb (83 százalék) azok körében, akik jól ismerik a szervadományozás hazai jogi hátterét, és ugyanakkor az is igaz, hogy a kérdésben leginkább azok bizonytalanok, akik a szabályozási rendszert sem ismerik (26 százalék).

A lakosság szervadományozással kapcsolatos attitűdje nem változott az elmúlt 2 évben. A Szinapszis Kft. 2009-ben is vizsgálta a kérdést, az akkori és mostani eredmények gyakorlatilag megegyeznek, nagyon hasonlóak. Két évvel ezelőtt a lakosok 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy mindenkinek felajánlaná szerveit, míg a teljes elutasítók aránya 6 százalék volt.

Forrás: