A vodka öli az embereket Oroszországban

Az alkoholfogyasztás, elsősorban a vodka a felelős a magas korai halálozási arányért Oroszországban – erre a megállapításra jutottak az országban végzett, a maga nemében az eddigi legnagyobb tanulmány készítői.

Egy tanulmány szerint az orosz férfiak 25 százaléka hal meg 55 éves kora előtt, zömében a túlzott alkoholfogyasztás miatt. A cikket ismertetető angol kutatás összehasonlításul hozzáfűzte: ez az arány Nagy-Britanniában 7, az Egyesült Államokban pedig 1 százalék. A moszkvai Orosz Rákkutató Központ, a brit Oxfordi Egyetem és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) franciaországi Nemzetközi Rákkutató Ügynökségének szakemberei három orosz városban több mint tíz éven át vizsgálták 151 ezer felnőtt alkoholfogyasztási szokásait. Ez idő alatt a vizsgált személyek közül 8 ezer hunyt el. A kutatók korábbi tanulmányokat is felhasználtak, amelyek 49 ezer elhalálozott családját kérdezték ki az elhunyt alkoholfogyasztásáról.

alkohol4801

"Az orosz halálozási arányszámok vadul ingadoztak az elmúlt 30 év során, ahogy az alkoholtilalom és a társadalmi stabilitás változott Gorbacsov, Jelcin és Putyin elnök alatt, a legfontosabb dolog pedig, ami a halálozások vad ingadozását okozta: a vodka" – jelentette ki az Oxfordi Egyetem tudósa, a tanulmány társszerzője.

Mihail Gorbacsov szovjet államfő 1985-ben drasztikusan csökkentette a vodkatermelést, és megtiltotta a vodka árusítását ebédidő előtt. A kutatók szerint a szigorítások nyomán az alkoholfogyasztás negyedével esett vissza. A kommunista rendszer összeomlása után az oroszok megint többet kezdtek inni, és a halálozási arány összességében ismét megnőtt.

Richard Peto szerint miután Jelcin átvette a hatalmat Gorbacsovtól, a fiatal férfiak körében több mint duplájára nőtt a halálozási arány. Ez akkor történt, amikor a társadalom szétesett, és a vodkához könnyebben hozzá lehetett jutni. Jelentősen megnőtt az alkoholfogyasztás és önpusztítóvá vált – ismertette a kutató.
A nők alkoholfogyasztásában ugyancsak megfigyelhető a politikai változások okozta fluktuáció, de ez a halálozási arányukat nem növelte jelentősen, mivel ők kevesebbet ittak. Az alkoholt fogyasztók zöme dohányzott is, ami szintén hozzájárult a halálozási arány emelkedéséhez.

olives on the side

2006-ban Oroszországban újból szigorításokat vezettek be az alkoholfogyasztás visszaszorítására: felemelték az adókat és korlátozták az eladást. Az alkoholfogyasztás azóta harmadával esett vissza, és az 55 éves koruk előtt elhalálozó férfiak aránya 37 százalékról 25 százalékra csökkent – írták a kutatók. A tanulmány szerint Oroszországban – ahol 150 rubelbe (1000 forintba) kerül fél liter vodka – a komoly ivók legalább heti másfél liter tömény szeszt küldenek le a torkukon.

2011-ben minden felnőtt orosz átlagosan 13 liter tiszta alkoholt fogyasztott, ebből nyolc liter égetett szesz volt, elsősorban vodka. Összehasonlításként: Nagy-Britanniában átlag tíz liter alkohol jutott fejenként, de ebből csak két liter volt magas alkoholtartalmú szesz.

A tanulmány szerzői az orosz alkoholfogyasztás módjában látják a probléma gyökerét. "Rohamivók. Ez a fő probléma. Az ivás módja és nem a fejenként elfogyasztott mennyiség" – hangsúlyozta David Zaridze, az Orosz Rákkutató Központtól. A tudós szerint az oroszok mindig sokat ittak, néha a hideg időre hivatkoznak, de – mint mondta – ez csak kifogás. "Ez nemzeti életforma, amin változtatni kell" – szögezte le, kiemelve a megszorítások folytatásának szükségességét, az emberek gazdasági-társadalmi státuszának javítását és a felvilágosítás jelentőségét.

Forrás: