Ismerd meg a veséd!

A Nemzeti Vese Program következő állomásaként 42 kilométeres maratont futnak a vese transzplantáltak a Városligetben!

A Futás Napja október 7-i rendezvényén az alapítványi falu vese sátrában várjuk az érdeklődőket, a versenyen pedig szurkolhatnak a szervátültetettek csapatának!

A 27. Spar Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválon történő részvétellel szeretnénk elérni, hogy minél többen beszéljenek a vese működéséről, és tegyék át a hangsúlyt az életmódváltásra, a megelőzésre.

A vesebetegek száma ugyanis évente 6-7 százalékkal növekszik, becslések szerint Magyarországon minden 10. embernek van – sok esetben rejtett – veseproblémája. A gondozottak száma félmillió, közülük 6500-an rendszeres dialízisre szorulnak. Ezért kell elsősorban a betegek, de az orvosok, és a közvélemény figyelmét is évről – évre ismételten felhívnunk arra, hogy a vesekárosodás a háziorvostól kért éves rutin laborvizsgálatok során időben kiszűrhető, életmódváltással, gyógyszerekkel jól kordában tartható.

A statisztikák tükrében fontos, hogy minél többen ismerjék meg a vese alap és kísérőbetegségeit, kezelési módjaikat, a vesepótló eljárásokat beleértve a dialízist és a transzplantációt, és persze a megelőzés lehetőségeit.

Sátrunkban ott lesznek a veseprogram nagykövetei: Börcsök Enikő színművész és Both András az RTL hangja. Orvos és dietetikus ad személyre szóló tanácsot, és bemutatkozik a BCM testösszetétel mérő készülék is.

vese_22

Az okos diagnosztikai eszköz megmutatja, vajon optimális-e szervezetünkben az izomtömeg és a zsírszövet aránya, valamint azt is, hogy van-e feleslegesen visszatartott folyadék. Ez nemcsak vesebetegséget jelezhet, hanem gyakran párosul szív- és érrendszeri panaszokkal is.

Mivel az elhízás, a magas vérnyomás és a diabétesz következménye a legtöbb vesebetegség, a szórólapjainkon ismertetett aranyszabályok a civilizációs betegségek megelőzésére és karbantartására figyelmeztetnek. Szerepel közöttük a megfelelő táplálkozás, a fittség, a só bevitel korlátozása, de a gyógyszerfogyasztás mérséklése és ellenőrzése is.

Azt is szeretnénk bizonyítani, hogy a transzplantáltak teljes életet élhetnek, ezért az 5 fős Ekiden váltón – 11,4 km -11,8km – 5,1km – 4,5km – 9,4km – indul a szervátültettek csapata. Az eredeti maratoni táv – 42 195 méter – végigfutása az egészségesek számára is komoly teljesítményt jelent, ezért válhatott a kitartás egyik szimbólumává.

A transzplantáltak csapatkapitánya Jung Ágnes kétszeres vesetranszplantált, a csapat edzője is. Sokszoros világ és Európa csúcstartó: futószámokban, gyaloglásban és súlylökésben. 25 világbajnoki címet és 31 Európa-bajnoki címet szerzett. Ő az Ekiden váltó negyedik futója: 4.5 kilométerrel.

Vecsernyán László – adóügyi szakértő-szintén kétszeres vesetranszplantált. Laci 1999-óta gyaloglásban a legeredményesebb szervátültetett atléta, hatszoros világbajnok és Európa-bajnok. Első futóként a 11.4 kilométeres távot vállalta.

Második futó – 11.8 km – Mezei Gergő debreceni egyetemista a csapat legfiatalabb tagja 24 éves vesetranszplantált. Gergő országúti kerékpárban is többszörös világ és Európa győztes 5 és 20 kilométeren.

A 3. futó -5.1 km- Gelencsér Róbert vendéglátós vese transzplantált. 2009-óta Robi világbajnok 200m-en, ezüst és bronzérmes 100 valamint 400 méteren, 4×100 és 4x400m-es váltóval. Európa-bajnok 4x100m váltóval, sprintszámokban pedig többszörös érmes.

v%25C3%25ADz480

5. futó – 9. 4 km – Zilaj Csaba autóbuszvezető csontvelő átültetett. 2009-től Csaba világbajnok 5000 méteren csapatban és Európa bajnok 4x100m-es váltóban. Többszörös világ és Európa- bajnoki érmes 200, 800, 1500 méteres futásban, valamint 4x100m és 4x400m-es váltóban.

A tartalékfutó Janka Sándor, 23 éves felszolgáló. Sanyi 2006-ban az Európa Játékon 16 évesen lett a legeredményesebb magyar ifi sportoló, minden számban aranyérmet szerzett. Azóta is sokszoros világbajnoki érmes 100, 200, 400m-en és távolugrásban is.

A maraton csapat a szervátültetett atléta válogatott gerincét alkotja. Egész évben együtt készülnek fel a versenyekre. Barátok és egyben szervtestvérek is. Két születésnapot ünnepelnek minden évben a saját és a veseszületésnapjukat, tisztelegve a szervadományozó donorok előtt.

Találkozz velük is október 7-én az 56-osok terén a vese sátorban!

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.