Egy 115 éves nő teljes DNS láncát ismerhetjük!

A halálakor a legidősebbnek számító asszony 115 éves kora ellenére szellemileg teljesen friss volt és az időskori demenciának semmiféle jelét mutatta, állítják holland kutatók.

Lassan több mint tíz év telt el azóta, hogy az ember genetikai kódjának vázlatát először megfejtették, azóta néhány száz embernek teljes mértékben feltérképezték a genetikai kódját, mivel a génolvasási technológia fokozatosan megbízhatóbbá és olcsóbbá vált.
Az Amerikai Humán Genetikai Társaság montreali éves tudományos konferenciáján bemutatott tanulmány szerint az asszonyt a génjei óvták meg a demenciától.

A legidősebb nő személyazonosságát a kutatók mindvégig titokban tartották, ezért csak W115-ként utalnak rá a tanulmányban. A nő halála előtt testét és szerveit orvosi célokra ajánlotta fel, így a kutatóknak lehetőségük adódott a szép kort megélt asszony agyát, szívét és egyéb szerveit alaposan megvizsgálni, miközben sor került a nő DNS-ének teljes feltérképezésére is.

shutterstock_26127013

„A genetikai feltérképezés során kiderült, hogy a vizsgált személy DNS láncában valami ritka genetikai változás figyelhető meg”, nyilatkozta Dr. Henne Holstege, a holland VU Egyetem amszterdami orvosi központjának kutatója BBC-nek. „Egyelőre még nem teljesen tisztázott, hogy milyen szerepet játszanak ezek a megváltozott gének, de azt tapasztaltuk, hogy ezek a speciális gének meggátolták a demencia és egyéb időskorra jellemző betegségek kialakulását, mint ahogy az is kiderült, hogy a nő agyában semmi jele nem volt a kezdődő Alzheimer-kórnak” – tette hozzá Dr. Holstege.

Az asszony koraszülött volt, és az orvosok akkor kevés esély láttak a túlélésre, ennek ellenére hosszú és egészséges életet élt, 105 éves korában költözött be egy idősek otthonába. A nőt 100 éves korában mellrákkal kezelték, végül gyomorrákban halt meg 15 évvel később. 103 éves korában egy szellemi képességet vizsgáló teszt során a kutatók megállapították, hogy W115 szellemi szintje a 60-75 éves korcsoportra volt jellemző.

„Az idős asszony genomjának teljes feltérképezése fontos kiindulópont lehet egy olyan kutatáshoz, melynek köszönhetően megérthetjük, hogy milyen módon függ össze a DNS a hosszú, egészséges élettel”– nyilatkozta a BBC-nek a Dr. Jeffrey Barrett, a cambridge-i Sanger Kutatóközpont szakembere.

Forrás: