Európai normák szerint a hazai fogyatékosok

A rabszolga felszabadításhoz nem kell felkészülési idő – 2010. május 1-től megszűnhet az értelmi fogyatékossággal élő emberek jogfosztottsága.

A fent említett címmel adott ki sajtóközleményt az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetsége (EFOESZ). A szokatlan megfogalmazás mögött évtizedes kiszolgáltatottság, keserűség és mostanában remény húzódik – tájékoztatta a Napidoktort Kovács Melinda, a szervezet ügyvezető igazgatója.

Mintegy nyolcvanezer közvetlenül érintett embertársunkról lehet szó, akik a korábbi jogszabályozás alapján nem élhettek teljes életet. Vagyis az ő bizonytalan, és sokszor hátrányos jogi meghatározottságuk következtében életkörülményeik nem a példamutató nemzetközi normák, hanem sajátos hazai jogi megítélés alapján alakultak. A Napidoktor kérésére Kovács Melinda, az EFOESZ ügyvezető igazgatója elmondta: a május 1-jém hatályba lépő törvény szerint a gondnokoknak, a gyámhatóságoknak és a bíróságoknak a megváltozott cselekvőképességi szabályoknak megfelelően kell eljárniuk.

Bevezetésre kerül a támogatott döntéshozatal jogintézménye, amely az önálló döntéshozásban akadályozott személyek számára – cselekvőképességük korlátozása nélkül – nyújt lehetőséget személyi támogatás igénybevételére. A támogató személy jelen lehet minden olyan élethelyzetben (pl. hivatalos ügyek intézésekor), ahol a támogatott személynek tanácsra, a különböző dokumentumok tartalmának megértésére, értelmezés megkönnyítésére van szüksége. A jogalkalmazáshoz nem kell különösebben sok idő, kellő körültekintéssel mihamarabb megszülethetnek majd azok a döntések, amelyek biztosítják az alapvető emberi jogokat a speciális élethelyzetben levő értelmi fogyatékos emberek számára.

A 2010. február 15-én, az Országgyűlés által elfogadott, az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséhez és végrehajtásához szükséges törvények e szempontból legfontosabb üzenete: pusztán a fogyatékosság nem lehet oka a személyi szabadság ezidáig megvalósuló gyakorlatának. Az EFOSZ elnöke szerint az eddigi negatív világelsősége szűnhet meg a kizáró gondnokság feloldásával.4596

Az új szabályok a cselekvőképesség általános korlátozásának megszűntetésével és az árnyaltabbá váló cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezési szabályokkal a célirányos segítségnyújtás biztosítására helyezik a hangsúlyt. Csak azokon a területeken kötik a gondnok jóváhagyásához a döntéseket, amelyeken azt az érintett személy érdekei feltétlenül megkívánják. A bíróságoknak alaposabban, több szakértő igénybevételével kell megvizsgálnia a fogyatékos személy képességeit, életviszonyait. Értékelnie kell továbbá, hogy a fogyatékos ember közvetlen környezetében fellelhető segítségnyújtási formák igénybevétele nem teszi-e elkerülhetővé a jogkorlátozást.

Az új Polgári Törvénykönyv megszünteti a kizáró gondnokság alá helyezés lehetőségét, de nem hagyja segítség nélkül a súlyos állapotú, kommunikációképtelen személyeket és családjaikat. A kiszolgáltatottság mértékét csökkentő, erős garanciális elemeket tartalmazó intézkedésekkel biztosítja a szükséges támogatás igénybevételének lehetőségét. A nemzetközi fogyatékosügyi közösség által is üdvözölt szabályok, a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezménnyel is összhangban lévő intézkedésekkel segíti, hogy a fogyatékossággal élő embereknek is lehetősége legyen úgy élni, mint bárki másnak.

Forrás: