Bogyó hátfájás ellen!

A kutatók azonosították a krónikus fájdalomért felelős gént, ami a tartós hátfájdalom elleni gyógyszerek kifejlesztéséhez vezethet.

A Science folyóiratban megjelent tanulmány során a Cambridge-i Egyetem kutatói kísérleti egerekben eltávolították a HCN2 gént a fájdalomérzékelő idegekből. A gén eltávolítása megszüntette a krónikus fájdalmat, ugyanakkor nem befolyásolta az akut fájdalmat.

A kutatók azt remélik, hogy az eredmény utat nyit olyan gyógyszerek kifejlesztése előtt, amelyek gátolják a HCN2 gén által termelt fehérjét, amely a krónikus fájdalmat szabályozza. A HCN2 gént, amely a fájdalomérzékelő idegvégződésekben fejeződik ki, már évek óta ismerik a kutatók, a fájdalom szabályozásában játszott szerepét azonban nem értették.

shutterstock_712315633

A kísérletben eltávolították az egerekből a HCN2 gént a fájdalomérző idegvégződésekből. Ezt követően vizsgálatokkal kimutatták, hogy a génmódosított állatokban a gén eltávolítása a neuropátiás fájdalom megszűnését eredményezte. A HCN2 gén eltávolítása ugyanakkor nem befolyásolta a normális akut fájdalom érzését, amely például akkor jelentkezik, amikor valaki ráharap a nyelvére.

Peter McNaughton professzor, a tanulmány vezető szerzője elmondta, az a legizgalmasabb a felfedezésben, hogy a HCN2 gén eltávolítása illetve gátlása anélkül iktatja ki a neuropátiás fájdalmat, hogy a normális akut fájdalmat befolyásolná. Nagy szükség van ugyanis olyan hatékony kezelésekre, amelyek úgy képesek csillapítani a fájdalmat, hogy közben a szervezet figyelmeztető mechanizmusát érintetlenül hagyják.

Forrás: