Műfogsor és cink

A cink az emberi szervezet számára fontos ásványi anyag, de a túlzott cinkbevitel ártalmas lehet, hívja fel a műfogsort viselők figyelmét egy új tanulmány.

J. A. Fraunhofer, a tanulmány társszerzője szerint a műfogsorragasztó dobozán olvasható instrukciókat szigorúan be kell tartani, és az ajánlott mennyiségnél többet nem szabad használni. Sok esetben előfordul, hogy a túlzott mértékű műfogsorragasztó használata esetén mérgező mennyiségű cink kerül a szervezetbe. A műfogsor megfelelő rögzítéséhez elegendő egy nagyon vékony réteg ragasztót felvinni, vagy apró pontokat elhelyezni a műfogsor felületén, mondja Fraunhofer.

Egy tubus fogsorragasztó napi használat esetén legalább három-tíz hétig tart, bár ez részben attól is függ, hogy az illető naponta hány alkalommal rögzíti a műfogsorát. Egy nem megfelelően illeszkedő műfogsor használata esetén sokkal több ragasztó fogy el, állítja Manuel A. Cordero, az Általános Fogászati Akadémia szóvivője.

shutterstock_698509901

Időskorban a szájban található csontok zsugorodni kezdenek és kicsit visszahúzódnak, emiatt egyre nehezebben lehet a műfogsort rögzíteni, amiből az következik, hogy az idős emberek több ragasztót használnak. Cordero szerint ezért nagyon fontos félévente fogorvoshoz menni a műfogsort használóknak.

A ragasztó túlzott használata émelygést, rosszullétet, hasfájást és szájirritációt okozhat. Sőt idővel a mérgező mennyiségű cink rézhiányt idéz elő a szervezetben, ami később idegkárosodáshoz is vezethet, mondja Cordero. A tanulmány a General Dentistry című fogászati szaklap 2011. április/májusi számában jelenik meg.

Forrás: