Öngyilkos bűnözők

Egy friss tanulmány szerint azok esetében, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel, magasabb az öngyilkosság elkövetésének kockázata.

Az Archives of General Psychiatry folyóiratban megjelent kutatás során a szakértők dán adatok elemzéséből arra a következtetésre jutottak, hogy az öngyilkosság kockázata azok esetében a legmagasabb, akik börtönben ültek. A tanulmány szerzői ugyanakkor azt is hozzátették, hogy az öngyilkosság kockázata a törvénytisztelő állampolgárokhoz képest még azok esetében is fokozott, akik sosem ültek börtönben, sőt el sem ítélték őket, de összeütközésbe kerültek a törvénnyel.

„Az öngyilkosság a kötelező pszichiátriai kezelésekkel és a feltételes illetve felfüggesztett ítéletekkel mutatja a legerősebb összefüggést” – áll a Manchesteri Egyetem kutatócsoportja által,  Roger Webb vezetésével készült tanulmányban. A brit kutatók 27 219 dán ember adatait vizsgálták, akik öngyilkosság következtében vesztették életüket 1981 és 2006 között. Az adatokat 524 899 életben lévő kontroll személlyel vetették össze, akik életkor és nem szempontjából megfeleltek az előző csoportnak.

Ezután ezeket az adatokat a bűnözők országos adatbázisával vetették össze, hogy megállapítsák, mely személyek kerültek összeütközésbe a törvénnyel 1980 után. Az eredmények azt mutatták, hogy az öngyilkosságot elkövetett férfiak 34,8 százalékának volt dolga a törvénnyel, míg a kontroll csoportban ez az arány csak 24,6 százalék

.shutterstock_157088201

A nők körében az öngyilkosok 12,8 százaléka került összeütközésbe a törvénnyel, míg a kontroll csoportban ugyanez az arány 5,1 százalék.

„Az öngyilkosság kockázata különösen azoknak a fiatal büntetett előéletűeknek az esetében volt magas, akik fiatalok, erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el, és akik összeütközése a törvénnyel a közelmúltban vagy ismétlődően következett be” – állítják a kutatók. A szakemberek szerint mivel az öngyilkosság kockázata az igazságszolgáltatással való találkozás számával és a találkozás frissességével összefüggésben növekszik, a kutatás nem csupán a bajkeverők körében jellemző irányvonalat tükrözi.

„Az igazságszolgáltatással való összeütközés önmagában is hozzájárulhat egy személy öngyilkossági kockázatának növekedéséhez, vagyis nem pusztán azt a trendet tükrözi, ami a rendszerrel összeütközésbe került emberekre jellemző” – állítják a kutatók.

Forrás: