Szarkaláb mentesítő kapszula!

Harminc százalékkal csökkenti a szarkalábakat az a ránctalanító pirula, amely akár már a jövő hónaptól elérhető lesz.

A 480 nő bevonásával zajlott kipróbálás első eredményei azt mutatják, hogy napi három kapszula szedése belülről simíthatja ki a ráncokat. A pirulák a bőr feszességéért felelős fehérje, a kollagén termelését serkentik a szervezetben. A kifejlesztő Unilever cég októberben kezdené meg forgalmazását Nagy-Britannia, Spanyolország és Kanada 44 gyógyfürdőhelyén.

A gyógyszerügyi hatóságok engedélyére ehhez nincs szükség, mert a kapszulák reklámjai nem ígérnek egészségügyi előnyt, egyébként pedig olyan kivonatokat tartalmaznak, amelyeket korábban már engedélyeztek.

A klinikai próbák eredményeit még nem hozták nyilvánosságra, ám az első összesítést közzétették a New Scientist című tudományos ismeretterjesztő magazinban, ahol azt független tudósok "érdekesnek" minősítették.

tto9volq

A teszteket sharnbrooki és bedfordshire-i kutatók végezték Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban változókor után lévő nők részvételével. Tizennégy hetes kapszulaszedés után átlagosan 10 százalékkal csökkent a próbákba bevont nők arcán a szarkalábak mélysége, miközben a placebót szedő résztvevőknél ez nem változott. A legsikeresebb esetekben a szemek körüli ráncok 30 százalékkal csökkentek.

A francia tanulmányban biopsziát is végeztek a bőrből, ami azt mutatta, hogy a pirulát szedő nők ötödénél növekedett a friss kollagén mennyisége a dermiszben, a bőr alsó rétegében. Az életkor előrehaladtával a nők testében csökken az ösztrogén termelődése, aminek hatására a proteáz enzimek gyorsabban bontják le a kollagént, mint az újratermelődni képes.
Az új kapszulában C-vitamin és E-vitamin, omega-3 zsírsav, valamint szójából és paradicsomból kivont vegyületek vannak, amelyek együttesen aktiválják a kollagén termelődését irányító géneket.

Forrás: