Zöldhályog okozta vakság

A zöldhályog vagy glaukóma a második helyen áll a világon a vakságot okozó betegségek közt.

Hazánkban a lakosság egy-két százalékát érinti a betegség, de a kor előrehaladtával nő az esély a megjelenésére. A látás megmenthető, ha időben felismerjük, kezeljük. Ezért szükséges rendszeresen részt venni szemészeti szűrővizsgálaton- hívta fel a figyelmet dr. Tóth Eszter szemész főorvosa.

Miért zöldhályog?

A glaukómát régen a szem zöldes árnyalata alapján diagnosztizálták. Ma már korszerű eszközök állnak rendelkezésre a pontos diagnózis felállításához. A zöldhályognak két formája van: a nyitott-zugú és a zárt-zugú. Az előbbi nem okoz karakterisztikus tüneteket, míg az utóbbinál a szemgolyó megkeményedik, erős fájdalmat okoz, ami akár a fél fejre is átterjedhet, a látás megromlik, a szem könnyezik, a szemgolyó bevörösödik, esetleg fénykarikák is megjelennek a fényforrások körül.

shutterstock_51400663

Szerencsére, ez az összetett tünet együttes csak a betegek tizedénél fordul elő. Az esetek többségében a zöldhályog a korai szakaszban nem okoz panaszokat, ezért az enyhének tűnő problémák miatt sokan halogatják a szakorvos felkeresését. Sokan csak a jelentősebb látótérkiesés vagy látásromlás miatt fordulnak orvoshoz, holott a glaukóma esetén a késlekedés végzetes lehet a látás megőrzésének szempontjából.

Kik a különösen veszélyeztetettek?

– Akiknek a családjában már előfordult ez a betegség.

– Akik egyéb betegségük miatt szteroid tartalmú készítményeket szednek.

– A dializált és a transzplantált vesebetegek

– A negyven év felettiek

shutterstock_129505361

Megkülönböztethetünk elsődleges és másodlagos glaukómát. A primer esetben a zöld hályog oka a csarnokvíz termelés és felszívódás egyensúlyának felbomlása. Ennek következtében emelkedik a szem belnyomása, ami a látóideg vérellátását rontja és ez által hosszú távon a látás és a látótér is károsodik.

A kezelés célja a szemnyomás olyan mérvű csökkentése, hogy a szem funkcióiban ne legyen rosszabbodás. A szekunder glaukómát valamilyen egyéb szembetegség váltja ki, például gyulladás, sérülés, szemen belüli érbetegség, magas vérnyomás, cukorbetegség. Ebben az esetben az alapbetegséget is kezelni kell.

Prevenció a látásért

Dr. Tóth Eszter szemész főorvosa szerint a rendszeres szemvizsgálattal már korai stádiumban felismerhető a glaukóma, és így a látás is megmenthető.

shutterstock_18353991

Kezelésére leggyakrabban szemcseppeket használunk, amelyek a csarnokvíz elvezetését segítve rendkívül hatékonyan csökkentik a szemnyomást. Ritkán szóba jöhetnek gyógyszerek, lézerkezelés, műtétek.

Nemrégiben a National Meeting of the American Chemical Society konferenciáján bemutattak egy – forgalomba még nem hozott – speciális, E-vitamin tartalmú kontaktlencsét, amely hatékonyan segíti a glaukóma kezelését. Ugyanis a kutatók szerint a szemcseppek legfőbb problémája, hogy a könnyezés által a hatóanyag jelentős része kikerül a szemből. Az E-vitamin molekulák pedig egyfajta „természetes akadályt” állítanak az elszivárgó hatóanyagok elé, így teszik eredményesebbé a gyógyszerezést.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.