Burjánzó influenza

Az elmúlt héten mintegy 8 százalékkal emelkedett az influenzagyanús esetek száma Magyarországon, ismét egy ember szervezetében mutatták ki az influenza B vírusát – olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán megjelent heti jelentésében.

Eszerint január 9. és 16. között 7300 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az év második hetében tapasztalt mérsékelt emelkedés ellenére a megbetegedések előfordulási gyakorisága csak mintegy harmada volt az előző év azonos hetében tapasztaltnak – írta az OEK.

A múlt héten az ország 14 közigazgatási területén emelkedett, 3 területén csökkent, 3 területen pedig nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez képest. A legtöbben a fővárosban, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében, a legkevesebben Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fordultak orvoshoz. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a második naptári héten nem érkezett jelentés – tették hozzá.

Az OEK összesítése szerint az influenzagyanús megbetegedések továbbra is a felnőttek korosztályát érintik a leginkább. A betegek csak több mint 13 százaléka volt 14 éven aluli, több mint 12 százaléka pedig 60 éven felüli. Az orvoshoz forduló 15-34 éves fiatal felnőttek aránya viszont több mint 44 százalék, a 35-59 éveseké pedig csaknem 30 százalék volt.

A második héten 70 influenzagyanús betegtől küldtek vizsgálati anyagot virológiai vizsgálatra az OEK légúti vírusokkal foglalkozó osztályára. Ezekből a héten egy esetben az influenza B vírusát azonosították.

natha%252833%2529

A 2011. év 40. hete óta tartó influenzaszezonban a múlt hét végéig 432 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az OEK említett osztályán. Mostanáig az influenza A és az influenza B vírusát is két-két beteg szervezetében mutatták ki.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) január elején jelezte, hogy Európában megkezdődött az influenzajárvány. Múlt szombaton az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hivatalos Facebook-oldalán arról számolt be, hogy Európában még alacsony az influenza aktivitása, de a múlt hónaphoz képest a vírus terjedése növekvő tendenciát mutat.
Az ECDC összegzése szerint 2012 első hetében Olaszországban és Svédországban regionális, míg Hollandiában, Norvégiában és Spanyolországban helyi járványok alakultak ki. További 13 országból – köztük Magyarországról – elszigetelt eseteket jelentettek. Az európai központ adatai szerint Európa területén a megbetegedéseket okozó vírustörzsek közül eddig az influenza A(H3N2) vírus domináns – olvasható a tisztiorvos Facebook-oldalán.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.