Jégkockában a betegség!

Háromból egy étteremben, kávézóban vagy kocsmában szennyezett jeget szolgálnak fel az italokhoz, veszélyeztetve ezzel a vendégek egészségét, derül ki egy új tanulmányból.

Az amerikai Egészségvédelmi Ügynökség (HPA) által végzett felmérés alapján a szakértők megállapították, hogy a 88 vizsgált vendéglátóipari egység 30%-ában a jégkockák, a jégadagolók és jégtároló gépek felületén számtalan kórokozó baktérium tenyészett, köztük olyanok is, melyek csak vécéhasználat után, és a kézmosás elmaradása miatt kerülhettek a jégkockák felületére.

Egy korábbi egészségügyi jelentésből kiderült, hogy a gyomorpanaszokkal küszködő emberek száma csaknem 50%-kal emelkedett az 1990-es évek óta. Az Egyesült Államokban ez évente 17 millió gyomorpanaszos esetet jelent, ami 11 millió kiesett munkanapot okoz.

A vizsgált jégminták mintegy 30%-án találtak a kutatók nagymennyiségű kóliform baktériumot. Ezek közül három minta esetében az enterokokkusz, és egy minta esetében az E.Coli magas szintjét is megállapították az Egészségvédelmi Ügynökség kutatói.

shutterstock_3001203

„Csak akkor lehetünk biztosak benne, hogy az éttermekben felszolgált jégkocka egészségügyi szempontból megfelelő, ha megbizonyosodunk róla, hogy a jég tiszta vízből készült, valamint a jégadagolók és egyéb eszközök is higiéniai szempontból kifogástalanok” – mondta Judith Tapper, a HPA munkatársa.

„Mivel a jég alapvetően vízből áll, ezért sajnos sokan tévesen úgy gondolják, hogy a jégkészítő berendezéseket nem kell olyan alaposan tisztítani, mint a látható szennyeződésekkel fertőzött egyéb eszközöket, de ez a mostani tanulmány bebizonyította az ellenkezőjét” – mondta Dr. John Piggott, a HPA laboratóriumának igazgatója.

Forrás: