Rákkeltő Top 20

Egy új egészségügyi jelentés 20 olyan anyagot és tényezőt azonosított, amelyek rákot okozhatnak.

A felsorolásban olyan ismerős nevek is szerepelnek, mint a kloroform vagy a formaldehid, de olyan, elnevezéséről kevésbé ismerős, mégis sokak környezetében megtalálható elemek is, mint a lapos kijelzők és LCD televíziók egyik alkotóeleme, mint az indium-foszfid.

Az Amerikai Rák Társaság (ACS) és három másik amerikai állami egészségügyi szervezet vizsgálatai a rák kialakulásáért potenciálisan felelős 20 okot nevezett meg a közelmúltban, amelyek között 19 vegyületet és a többműszakos munkát sorolták fel. A jelentés nyilvánosságra hozatalát több nemzetközi hírű szakértő támogatta, akik mind úgy vélekedtek, hogy ez a 20 potenciális veszélyforrás további, beható vizsgálatok tárgyává kell váljon, mivel az eddig feltárt bizonyítékok arra utalnak, hogy valóban rákkeltő képességűek a felsorolt anyagok.

shutterstock_22758747

Íme a lista:

– Ólom és ólomszármazékok

– Indium-foszfid

– Wolfram-karbidos kobalt

– Titán-dioxid

– Hegesztőgázok

– Refrakter (tűzálló) kerámiarostok

– Dízel kipufogógázok

– Amorf szén, szénszínezék

– Sztirol-7,8-oxid és sztirol

– Propilén-oxid

– Formaldehid

– Metaldehid (acetaldehid)

– Metilén-klorid (diklór-metán)

– Triklóretilén

– Tetraklóretilén

– Kloroform

– Poliklórozott bifenil

– Di-(2-etil-hexil-)ftalát

– Atrazin

– Többműszakos munka

Forrás: