Bőrrák ellen koffein?

Friss felfedezések alapján a testmozgás és a koffeinfogyasztás együtt képes védelmet nyújtani a bőrrák ellen, sőt gyulladásgátló hatása révén egyéb, az elhízással kapcsolatos rákbetegségtől is megóv.

Amint arról Yao-Ping Lu, a Piscataway-i Rutgers Egyetem Ernest Mario Gyógyszerészeti Kar biokémiai kutatója, illetve rákmegelőzési programjának igazgatója kifejtette, egereken végzett kísérletek segítségével derült fény az új ismeretekre, melyet reményeik szerint hamarosan embereken is tesztelhetnek.

A kísérletek során a kutatók olyan egereken próbálták ki a testmozgás és a koffein kombinált hatását, melyek a bőrrák kialakulásának szempontjából magas kockázati csoportba tartoztak. Megfigyelték, hogy az így kezelt egereknél 62 százalékkal kevesebb tumor fejlődött ki, és a meglévő tumorok mérete is 85 százalékkal csökkent a kontrollcsoporttal szemben. A pozitív hatás akkor is tapasztalható volt, ha a két összetevőből, csak az egyik volt meg, azaz az egerek vagy csak mozogtak, vagy csak koffeint kaptak, de ezekben az esetekben kisebb mértékű volt a javulás.

borrak2

A kutatók azt is észrevették, hogy a testmozgás és a koffeinfogyasztás hatására az elhízás és a gyulladások mértéke is csökkent a rágcsálókban. Egyes egereket magas zsírtartalmú étrenden tartottak, majd két két hét mozgás és koffeinfogyasztás után megnézték a javulás mértékét. Ezekben a rágcsálókban 63 százalékkal csökkent a zsírpárnák mérete, a gyulladások pedig 92 százalékkal.

A kísérletek eredményiről az Amerikai Rákkutató Társaság (AACR) idei találkozóján számolt be Yao-Ping Lu.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.