A rákos betegek máshogy utazzanak?

A rák nem kell, hogy ágyhoz kössön! Hogyan készüljenek fel a rákbetegek a hosszabb, rövidebb utazásokra?

A kemoterápia alatt álló betegeknek nem kell lemondaniuk a kikapcsolódásról, vagy esetleg a rövidebb utazásokról. Általában a kezelések között több hét telik el, amit, ha a beteg állapota engedi, érdemes minél tartalmasabban eltölteni. Ezek az alkalmak sok egyéb pozitívum mellett lélekerősítők, amire a nehéz órák alatt nagy szüksége lehet a betegnek. Néhány dologra azonban érdemes odafigyelni!

Az első lépés

Mielőtt bármire is elszánnánk magunkat, mindenképpen konzultáljunk az orvosunkkal! Előfordul, hogy teljesen jól érezzük magunkat, de a fizikai aktivitás könnyen legyengítheti az igénybevett szervezetet, így nem ajánlott az utazás. Jobb esetben azonban, még tanácsokat is adhat a szakorvos, hogy hogyan erősítsük magunkat az utazás alatt.

Előrelátó csomagolás

Az orvosságok nélkül sosem szabad elindulni, de a legbiztosabb mindig az, ha a tervezett időtöltéshez szükséges szereken felül viszünk magunkkal az útra, így az esetleges váratlan helyzetekben nem kell azon aggódni, hogy hogyan pótoljuk a hiányzó adagokat.

shutterstock_12703756

Helyismeret

A szállás elfoglalása után érdeklődjünk, merre találjuk a legközelebbi rendelőt, kórházat! Így bármilyen váratlan rosszullét esetén pontosan tudjuk, hogyan jutunk a legrövidebb idő alatt a legmegfelelőbb ellátáshoz, hiszen pár perc is sokat számít, tehát érdemes előre gondolkodni!

Országonként eltérő törvények

Előfordulhat, hogy az általunk használt gyógyszer más országokban illegálisnak minősül. Ajánlott ellenőrizni, még az utazás előtt, hogy ne a határ átlépésekor, vagy egy véletlenszerű ellenőrzéskor kerüljünk kellemetlen helyzetbe.

Csak óvatosan!

Nagyszerű, ha a rák ellenére erőnlétünk megfelelő, és orvosunk is engedélyezi az utazást, de legyünk óvatosak, és mindig iktassunk be plusz pihenőket! A fáradt, túlhajszolt szervezet ilyen betegségben még érzékenyebben reagál a környezeti változásokra.

shutterstock_22758741

Érzékeny gyomor

A kemoterápia alatt a szervezet megszokott rendje felborul. Sok esetben az étkezési szokások véglegesen módosulnak, de már a kezelések során egyre érzékenyebbek lehetünk egyes illatra, vagy ételre. Érdemes tehát saját rágcsálnivalót bepakolni, hogy tudjunk mihez nyúlni, ha a szervezetünk megtagadja a helyi ételeket.

Ezeket az apró, de fontos szempontokat figyelembe véve talán még kevesebb az esély arra, hogy egy-egy váratlan esemény felkészületlenül ér minket, így a rák ellenére, nem kényszerülünk a négy fal között maradni, és kedvünkre kapcsolódhatunk ki a lakhelyünktől távolabb is.

Forrás: