Fájdalomcsillapítás helyett vérrák?

A paracetamol (acetaminofen) tartalmú fájdalomcsillapítók tartós szedése némiképp emelheti a vérrák kockázatát – állapították meg amerikai kutatók.

Emily White, a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársa hangsúlyozta, hogy egyelőre feltételezett kapcsolatról van szó, nem pedig a paracetamol szedése és a rák közti ok-okozati összefüggésről, annak megállapításához ugyanis több vizsgálatra van szükség.

A kutatók 65 ezer idősebb férfi és nő egészségi állapotát követték nyomon Washington államban. A követés mintegy hatéves időtartama alatt 577 embernél diagnosztizáltak valamilyen típusú rákot. A rákbeteg páciensek kilenc százaléka szedett a megelőző évtizedben rendszeresen paracetamolt, míg a többiek között ez az arány öt százalék volt.

aspirin10

Az életkort és más tényezőket is figyelembe véve a fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő acetaminofent szedők körében kétszer nagyobb volt bizonyos típusú vérrákok kifejlődésének esélye – állítják a kutatók a Journal of Clinical Oncology című szakfolyóiratban kedden közzétett tanulmányukban.

Szakértők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy azok az emberek, akik sok fájdalomcsillapítót szednek, egyúttal több orvosi problémával is küzdhetnek, melyek hozzájárulhatnak a rákbetegségek kialakulásához.

Más fájdalomcsillapítókra vonatkozó korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy például az aszpirin csökkentheti a bélrák miatti halálozás valószínűségét, ám növeli a gyomorvérzés esélyét.

Forrás: