Védikus lakberendezés 2012-07-09 Blog Megosztás: Tweet A feng shui tudományát senkinek nem kell bemutatni, de a védikus lakberendezésről viszonlag kevesen hallottak, pedig ez is egyfajta otthonteremtési művészet. A különböző kultúrákban élő emberek egy dologban hasonlítanak egymásra: mindannyian harmóniát szeretnének teremteni otthonaikban. A vasztu, azaz a védák otthonteremtési „elmélete” állítólag Krisnától származik és a teljességre törekszik. A vasztu szemlélet gyakorlatilag a világunkban ismert elemek harmóniáját hivatott egyensúlyba hozni. Azt már tudjuk, hogy a Tűz, a Víz, a Föld és a Levegő kölcsönhatásban vannak egymással és igen nagy hatással bírnak az élő szervezetekre, legyen az pozitív vagy negatív hatás. A megfelelő egyensúly megtalálása, kialakítása révén életünkbe, otthonunkba is beköltözik a harmónia. A Föld elemei (durvafizika) mellett a lelki energia és az úgynevezett finomfizikai elemek (elménk, tudatunk és egónk) jelenlétének összeadása teszi ki a vasztu tudományát. A vasztut az ókori Indiában igenis komolyan vették a különféle városok, épületek, templomok, hajók és egyéb járművek tervezésénél, megépítésénél. Az inai hiedelem szerint egy négy lábú istenség felügyelte az építkezéseket, és ha valami nem volt harmóniában, úgy emberáldozatot követelt. Modern világunkban természetesen a vasztu alaptanítása nem ilyen rémisztő: a lényeg annyi, hogy egy ház megépítésénél például minden részletre figyelni kell. Kezdődik a telek kiválasztásával, amelynél az alak, a méret és tájolás harmóniát kell mutasson, majd folytatódik a víz és csatorna útjával. Többek az sem mindegy, hogy hová heyezzük a kutat, mert energiákat vonhat el a háziaktól. A kerttervezés, a növények kiválasztása mind-mind összhangban kell lennie a kertben- és a házban található elemekkel. A vasztu szerint ha valami nincs a helyén, vagy kilóg a sorból, akkor rögtön borul a harmónia, életünket pedig megmérgezi a rendezetlenség. vid4u.init(480,360,’9msjlKYrMD’,null,3); Forrás: