Britney Spears álomotthonai 2012-03-14 Blog Megosztás: Tweet Amióta 13 éve a slágerlisták élére tört, Britney Spearsnek tíz háza volt, ebből hat saját tulajdonú. A pophercegnő az utóbbi időben azonban jobban szeret bérelni, mint vásárolni. A 2007-es év kaotikus volt Spears kisasszony számára. Elvált második férjétől, Kevin Federline-tól, akitől két fia született. A csúnya válási- és felügyeleti jogi procedúra mellett bevállalt egy koncertkörutat is, bár ne tett volna. Idegösszeomlást kapott, lenyírta a saját haját és a szakma is a földbe döngölte. Emellett fiai felügyeleti jogát is elveszítette, ő maga pedig saját apja gyámsága alá került. 2008-ban vásárolt egy berendezett házat Mullholland Drive-on 6 millió dollárért, amit azóta sem tudott eladni. A paparazzik vizslató szeme elől 2008-ban vásárolt egy ingatlant Calabasban, ahol két évig élt. A Hidden Hills-i házát 2009-ben kezdte el bérelni, amelynek piaci ára egyébként 12 millió dollár. Spears havonta 25 ezret fizetett az ottlakásért. A tágas belsőterek, játszószobák, úszómedence, bálterem, spa, teniszpálya sem hiányozhatott. Az énekesnő állítólag nagy gondot fordít arra, hogy bárhová is költözik, a fiai semmiben sem szenvedjenek hiányt. Spears 2010 végére összekapta magát és egy sikeresnek mondott albummal és egy világturnéval örvendeztette meg a nagyérdeműt. Új vőlegénye is lett menedzsere személyében, aki állítólag teljesen odavan az énekesnő fiaiért. Közös otthonra Thousnads Oaks szomszédságában leltek 2011 februárjában és a hírek szerint most is itt élnek. A házban saját moziterem, konditerem, medence, a kültéren pedig gourmet-sarok, azaz bőséges hely van a családi- és baráti összejöveteleknek. Forrás: