Borfeszti séta

Tegnap megkezdődött a Budavári Borfesztivál. Az Elitbor kisriportja.

Minden borisszában munkál vadászösztön. Mutatis mutandis: a hozzám hasonló, sokat ivott, sokat látott hírvivők a fesztiválokon a különlegességekre és főleg a kevésbé ismertekre koncentrálnak. Nagy ajándék ez a borfesztivál: nem kell körbeutazni az országot ahhoz, hogy soproni, egri, etyeki, badacsonyi, móri és tokaji borászokkal ismerkedhessünk. Beterelik a vadakat a nagy, elegáns, központi erdőbe és mi megjelenünk hosszú puskára emlékeztető poharainkkal.

Jó hír, hogy ab start Sike Tominál közlik, bármikor visszakanyarodhatok hozzájuk. Vágóbornak kiváló a Perzsike. Varsányiéknál (Verpelét) egy illatos, szépen megformázott olasszal kínálnak. Így el lehet indulni, plusz egy lángos.

Bezerics Csaba hív oda maga mellé, beszélgetünk a fogyásról, mint legutóbb Soltvadkerten az országos cserszegi verseny után, harmadszor állva be ebédért a sorba. Láthatóan sokat adott le, de nem a sorbanállás, hanem a napi kétórás úszás miatt a Balatonban. Pátriát mustrálgatok, Bakonyi Karcsi bácsi szép munkáját, tramini és olasz alapokon. Kedves bor, finoman fűszeres. „A savakat elvitte tizenegy” – teszi hozzá Csaba, de ezt a leckét mind ismerjük. És ezzel együtt rendben van a bor.

Kertészékre nagyon kíváncsi vagyok. Olvassuk a sok jó eredményt, nemzetközi és hazai sikerek sorozatát. Nosza. Van itt egy kis gyöngyözőbor, királyleányka kapott két hetes szaturálást négy fokon, kiváló az eredmény. Egészen kiváló. Nem tudom, kóstoltam-e ilyen gyöngyöcskét valaha. Hát persze, hogy megnézem az alapbort is, vagány munka, szép savak, szép testecske, helyes arányok, pici édeskés báj. A híres chardonnay is oda van rakva, pontos, mint David Beckham beadása. A pinot noirt márt Kertész Zoltánnal, a gazdával kóstolom, meg is hívom a Napsugaras Borestünkre, ígéri, el is jön. Piroskás a bor, amolyan burgundi, könnyű fogalmazás. Szájban kiegyensúlyozott, sima, nem egy villányi faltörő. Szép a dizájn, rendben az egész cucc (by Tompa Imre).

Idézett borszaki kollégát nem látom, hiányolom is, „csak” Ujj Péter áll a vártán, Kertészt kóstol, talán nem véletlen.

Ellépek Jekl Flórához, megvizsgálom az Il Primo sorozatát, mind a négy rendben, a 2006-os cuvée szenzációs, meleg, buja, fűszeres, mediterrán, égő csipkebokor.

Fölfedezés következik, a Csetvei Pincészet Mórról. Nagyon új kreatúra, a honlapjuk sincs még meg, de boruk van, borászuk meg nagyon is. Krisztina mérnök, de elhatározta, hogy mielőtt harminc lesz, saját bora lesz. Még nincs harminc, de van saját bora. Az ezerjó még próbadarab, meg is beszéljük, hogy Soltvadkerten másként áll össze, ő is tudja, tanulmányozza. A fehér sor szépen épül, a juhfark egészen izgalmas: nem a savra, hanem a farkasalmára épít, hozzá szép hordós érlelés ad bélést. És a hosszú hordós érleléssel gyönyörűvé formált, sok ízű, selymes, titokzatos ezerjó a végén igazi felkiáltójel. Jó volt. Nagyon.

Balla Géza népes csoportban kóstol, odaint egy rozéra, mi szegediek félszavakból értjük egymást. Málnabokor.

A kis Laposa megér egy odatámaszkodást, mert tudjuk, hogy itt nem az ásvány beszél ki a szőlőből, hanem a minerális jegy egyenesen belebújik a gyümölcsökbe. 91 pontot adok spontán módon az olasznak.

Elkanyarodok a zene felé, Csíkék húzzák nagyon jól. Hopp, itt egy igazi lila. Kovács Péter, az Újpest egykori kisebbségi tulajdonosa kínálja a borát. Erdőbényén van a kis birtok, tudom meg a főlilától, hobbiból kezdte, de élesre fordult: kicsinek nagy, nagynak kicsi. De a bor jó, így megvan a biztos alap. Obzidian Bormanufaktúra, jegyezzük meg.

Távoztomban látom, hogy két alföldi nagyágyú, Frittmann és Koch kóstolnak együtt, nézem őket, szakmáznak. Kihagyom ezt a kört, veszek két üveg ásványvizet, jobb a békesség.

Kortyolgatva hajtatok szálláshelyemre.

Forrás: