Angelina Jolie és Szandi a magyar anyukák példaképe

A magyar anyukák a hazai ismert emberek közül Szandit, Ördög Nórát és Rubint Rékát tartják példás családanyának, míg a külföldi hírességek mezőnyében Angelina Jolie aratott elsöprő győzelmet – derült ki a JátékNet.hu Webáruház friss felméréséből. A legtöbben egyébként a gondoskodást, a türelmet és a következetességet tartják a jó anyaság alappilléreinek, az anyagi háttér kevésbé számít.

A magyar anyukák véleménye szerint egy jó anya három legfontosabb tulajdonsága a gondoskodás, a türelem, valamint a nevelés során mutatott következetesség – derült ki a JátékNet.hu Webáruház friss kutatásából. Érdekes, hogy a megkérdezettek 7 százaléka a háziasságot is a három legfontosabb jellemvonás közé sorolta, abban viszont szinte teljesen egyetértettek, hogy sem a szigor, sem az engedékenység nem kiemelten fontos egy jó szülő esetében.

A felmérés arra is választ keresett, hogy az ismertség és a jó anyagi háttér megkönnyítheti-e a szülők dolgát.

„A hírnév egyértelműen nem számít, és az anyagiakat tekintve is mindössze a megkérdezettek hatoda mondta, hogy egy jómódú anyukának egyszerűbb lehet a gyermeknevelés. A többség szerint tehát nem a pénztől lesz valaki jó szülő. A nálunk történő vásárlások kapcsán mi magunk is azt látjuk, hogy nem jellemző a játékhalmozás, az anyukáknak elsősorban az a fontos, hogy velünk időt takaríthatnak meg, így több marad a gyerekkel való foglalkozásra” – összegezte Bognár Ákos, a JátékNet.hu Webáruház ügyvezető igazgatója.

Egerszegi Krisztina az idősebb korosztály példaképe

A magyar anyukák körében a háromgyermekes Pintácsi Alexandra – vagy ahogy mindenki ismeri  –, Szandi testesíti meg az ideális családanyát. Őt követi az ismét anyai örömök elé néző Ördög Nóra, valamint Rubint Réka, aki szintén három kisgyermeket nevel. A top 10-be elsősorban énekesnők és televíziós személyiségek kerültek be, mindössze egyetlen sportolónak, Egerszegi Krisztinának sikerült beférkőznie az élmezőnybe. Korábbi olimpikonunk elsősorban a 35 év felettiek körében népszerű, ennek köszönhetően szerezte meg a negyedik helyet összesítésben.

ordog nori_mici

„Jó látni, hogy vannak olyan, a médiában gyakran szereplő magyar hírességek, akik a karrierépítés mellett édesanyaként is megállják a helyüket, és akikre jó példaként tekinthetnek vásárlóink, hiszen játékokat kínáló webáruházként mi is a családot mint legfontosabb értéket képviseljük” – árnyalta a képet Bognár Ákos.

A külföldi hírességek közül Angelina Jolie amerikai színésznőre voksoltak a legtöbben, őt egyedül többen nevezték meg ideális anyaként, mint más nemzetközi sztárokat összesen.

„Az eredmény nem véletlen, hiszen a népszerű Jolie-Pitt család minden lépését követi a média, és gyakran beszámol a két filmsztár és hat gyermekük mindennapjairól” – fűzte hozzá Bognár Ákos. A színésznőt két idősebb kolléganője, Julia Roberts és Meryl Streep követi, és kissé szokatlan módon Heidi Klum személyében egy szupermodell is bekerült a top 5 mezőnyébe. A hazánkban is népszerű cambridge-i hercegné, Kate Middleton így csak a hatodik helyre tudott befutni.

Érdekes, hogy a válaszadók negyede nem tudott megnevezni olyan hazai, egyharmada pedig olyan külföldi hírességet, akire anyaként akár példaként is tudna tekinteni.

„Ennek egyik oka az lehet, hogy a média kevesebbet foglalkozik a hírességek gyermeknevelési szokásaival, így sokaknak nem is jut eszébe az ismert emberek ezen oldala” – mondta el Bognár Ákos. A sztárvilág ismeretében egyébként a fiatalabb korosztály bizonyult magabiztosabbnak: tízből kilenc 30 év alatti nevezett meg olyan hazai és külföldi hírességet, akit példás anyának tart.

Top 5 hazai ideális családanya:

1. Szandi

2. Ördög Nóra

3. Rubint Réka

4. Egerszegi Krisztina

5. Jakupcsek Gabriella

Top 5 külföldi ideális családanya:

1. Angelina Jolie

2. Julia Roberts

3. Meryl Streep

4. Jennifer Garner

5. Heidi Klum

Forrás: