A szülés történelme 1. rész 2015-04-21 Babaváró, Blog Megosztás: Tweet Kezdetben a nőt magára hagyták, és egyedül kellett világra hoznia gyermekét, ma pedig már megszokott az apás szülés is. Talán különös, de egészen a huszadik század elejéig sok helyen azt tartották elfogadottnak, ha a szüléshez csak ritka esetben kellett orvos. Hosszú idő telt el azóta, hogy teljesen magára hagyva szült egy nő, hiszen manapság már az a szokatlan, ha otthon hozza világra a gyermekét, de vajon hogyan jutottunk el idáig? Szerencsés korban élünk a szülés szempontjából, hiszen a szülészet gyakorlata az elmúlt száz évben indult igazán fejlődésnek, s ezzel a halálesetek száma szinte minimálisra csökkent. A primitív törzseknél még teljesen egyedül szült egy asszony, de volt, ahol kunyhóban, esetleg az egész törzs bevonásával zajlott egy gyermek világrahozatala. Ennél bensőségesebbé lett a dolog, amikor megjelentek a bábák: már az ókori görögök idejében is léteztek, mesterségük igen megbecsült volt, noha akkoriban kevés dologgal könnyíthették meg a szülő nő dolgát. Bizonyos eszközeik, mint például a járkáltatás, a has és a derék dörzsölése, üvegbe fújatás (fújás közben a hasizmok nyomást fejtenek ki a méhre, ezzel a méhlepény könnyebben távozik) hatékonyak voltak a szülés felgyorsításában, de az anya pálinkával itatása például nem tartozott ezek közé, az imádság pedig jó esetben segített. A szülés egy spirituális aktusnak számított, mely összekapcsolta a múltat, a jelent és a jövőt, s a vallások mindig tisztelettel emlegetik. A régi időkben a gyermek születése mindig az asszonyok körében zajlott, a férfiakat ebből az eseményből kizárták. A nők nagyanyáik tapasztalataira támaszkodtak, gyakorlati és ezoterikus tudásuk is megvolt hozzá. Ókor és középkor A szülés az ókori görögöknél úgy zajlott, hogy a nő egy párnázott széken ült, támaszkodott egy másik nő karjára, a bába pedig a földön guggolva várta, hogy megfoghassa az újszülöttet. A középkorban barátokat, szomszédokat gyűjtött maga köré a szülő asszony, akik segítettek neki és a gyermek világra jöttét követően is gondozták pár napig. Nemigen lehetett elképzelni szülést anélkül, hogy ne legyen valaki az anya körül. Az asszonyoktól el is várták, hogy tudja, mit kell tennie ilyen esetben. Akkoriban a bábák saját szülőszékkel rendelkeztek, és azt vitték magukkal, ha szükség volt rájuk. Gyógyfüvek és olaj is volt náluk, mellyel az anya gátját masszírozták. Általában varázserőt tulajdonítottak a különféle gyógynövényeknek, de szenteltvizet is használtak: ebbe áztattak papírosokat, melyre imák, szent szövegek voltak írva. Ezt megitták az anyával, amitől a szülés felgyorsult: bizonyos szerek valóban tartalmaztak megfelelő hatóanyagokat, melyek a méhösszehúzódást erősítették. A bábák által használt módszereket sajnos sok esetben varázslásnak tartották, és a katolikus egyház helytelenítette, sőt betiltotta őket, pedig ezek az eszközök hozzájárultak ahhoz, hogy a szülés levezetésének gyakorlata fejlődhessen. Újkor A nők jelenléte a szülésnél nagyon sokáig bevett gyakorlat volt. Az asszonyok segítették egymást, és ezek a bensőséges kapcsolatok később is megmaradtak, számíthattak egymásra. Ha egy nő segített a szomszéd asszony szülése körül, ő is biztos lehetett abban, hogy hasonló esetben az is jönni fog hozzá. Különösen a tizennyolcadik és tizenkilencedik században Észak-Amerikában volt jellemző a női összetartás, hiszen ott sokszor egymástól igen távoli farmokon éltek a családok, és hosszú utat kellett a rokonoknak, barátoknak megtenni ahhoz, hogy jelen lehessenek a gyermek születésekor, amely egyébként hatalmas, örömteli családi eseménynek számított. Legalább egy nő jelenlétét azonban akkor is elvárták, amikor az amerikai bevándorlók korában egyre inkább szokássá vált férfi orvoshoz fordulni. A bevándorlók egyre inkább eltekintettek az európai, bábás szüléstől, ha azonban az orvos mellett nem akadt elegendő női segítség, a férjet is bevonták az eseményekbe: az ölében ülve hozta világra az anya a gyermekét. Folytatjuk! Forrás:
