A kancsal tekintettel nem jutsz messzire

A strabizmussal küzdő gyerekek ? ismertebb nevükön: kancsalok – nagyobb valószínűséggel válnak rövidlátóvá felnőtt korukra, vélekednek egy új tanulmány szerzői.

Az amerikai szemészeti szakfolyóirat az American Journal of Ophthalmology hasábjain a Mayo Klinika kutatója, Dr. Brian Mohney és kollégái tették közzé legfrissebb eredményeiket a kancsalság felnőttkori szövődményeivel kapcsolatban.

A kutatók 135 minnesotai gyermek kórtörténetét vizsgálva azt állapították meg, hogy a strabizmus, azaz kancsalság egy bizonyos fajtája ? az időszakos exotrópia, azaz a kifelé eltérő szemállás ? esetén jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gyerekek felnőtt korukra rövidlátók lesznek. A kutatómunkához felhasznált adatok alapján a vizsgált személyek 91 %-a 20 éves korára rövidlátóvá vált ? még azok is, akiknél egyébként a szemállás korrekcióját célzó műtétet is végrehajtottak.7653Európában és a nyugati országokban, így Amerikában is a kancsalság leggyakoribb formája az ezotrópia, amikor az egyik, vagy mindkét szemgolyó befelé tér el a normális szemállástól, ugyanakkor az ázsiai országokban az exotrópia, vagyis a kifelé eltérő szemállás kétszer olyan gyakori ? ez valószínűleg azt jelenti, hogy a világon ez a kancsalság legelterjedtebb formája.

A kutatók által vizsgált mintán a gyerekek 7 %-a már igen fiatalon, 5 éves korára a rövidlátás tüneteit produkálta, 46 %-uk esetében 10 éves korukra jelentkeztek a rövidlátókra jellemző szimptómák, és 91 %-uk 20 éves korára biztosan rövidlátóvá vált. A kutatók szerint eredményeik nem bizonyítják, hogy az időszakos exotrópia rövidlátást okozna, de azt feltétlenül mutatja, hogy igen jelentős kockázati tényezőként kell felismerni.

Forrás: