Génben az influenza

A kutatók kimutatták, bármilyen keményen próbáljuk is elkerülni, az influenza a génjeinkben van.

Egy brit önkéntesekkel végzett kísérletből az derült ki, hogy egyesek genetikailag hajlamosabbak arra, hogy elkerüljék a megbetegedést, míg másokat minden évben ledönt a lábáról az influenza. A jó hír a kevésbé szerencsések számára az, hogy a felfedezés egy általános kezelés kifejlesztéséhez vezethet.

A kutatók 17 egészséges személyt oltottak be influenzavírussal, és öt napig figyelték a fejleményeket. Az alanyok közül kilencen betegedtek meg, a többiek azonban nem mutattak tüneteket.

mr4xtztc12

A megfigyelés alatt nyolcóránként megvizsgálták a géneket az alanyok vérmintáiban. Azokban, akik megbetegedtek, 36 órával a tünetek megjelenése előtt akut gyulladás alakult ki bizonyos géneken. Ez a genetikai jellemző a legsúlyosabban megbetegedett személyekben volt a legerőteljesebb. Azokban viszont, akik nem betegedtek meg, egy teljesen más genetikai jellemző aktiválódott.

A kutatók ezt a jellemzőt „stressz-elleni válaszként” értelmezték, amely azt mutatja, hogy az alanyok szervezete aktívan leküzdi a vírust. Ez a felfedezés pedig arra enged következtetni, hogy a szakemberek új módot találhatnak az influenza korai kimutatására, és megelőző intézkedéseket tehetnek, mielőtt a legsúlyosabb tünetek jelentkeznek.

Peter Openshaw, az Imperial College professzora elmondta, hogy kutatásuk azért bír különös jelentőséggel, mert nemcsak az influenzára, hanem más fertőző betegségekre is komoly következményekkel járhat. Sokat segíthet az influenza világjárványok esetében, és az olyan halálos betegségek korai kimutatását is lehetővé teheti, mint például az ebola.

Forrás: