Az Operett a Színházak Éjszakáján 2012-03-27 Blog Megosztás: Tweet Sokszínű műsorral készül a Színházak Éjszakája című kulturális eseményre a Budapesti Operettszínház, melyet március 31-én rendeznek első alkalommal, tizenhárom fővárosi színház részvételével. A Budapesti Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor elmondta, hogy a Színházak Éjszakájának napján négy előadást játszik a teátrum, a Nagyszínpadon a Cigányszerelem, a Thália Színházban pedig a Szörényi-Bródy rockopera, a Veled, Uram! fut majd két-két alkalommal aznap, tehát már az eseménytől függetlenül mintegy 3000 nézőre biztosan számíthatunk. Bár a programok főként este és éjszaka lesznek, kedvezve a gyerekeknek a Csillárteremben 16.30-tól 17.30-ig Zenés Mesesarokkal várja majd a kicsiket és nagyokat egyaránt Kékkovács Mara, Siménfalvy Ágota és Szabó Dávid. 20.00-tól kezdetét veszi Operett és Musical Maratonunk először a Raktárszínházban, majd a Nagyszínpadon – rengeteg különlegességet hallhatnak fellépőinktől. Sokan tőlük eddig még sosem hallott dalt adnak elő a nézőknek. Mivel zsebszínházunk kapacitása véges, az érdeklődés viszont hatalmas, ezért úgy próbálunk kedvezni nézőinknek, hogy a műsor három blokkját már Nagyszínpadunkon lehet megtekinteni – előbbi helyszínre 99-en, utóbbira viszont 576-an férnek be! A program részletesen alább olvasható: Raktárszínház: 20.00-20.45: Mészáros Árpád Zsolt, Vágó Bernadett, Szendy Szilvi, Peller Károly, Lukács Anita, Vadász Zsolt, Szulák Andrea, Bálint Ádám 21.00-21.45: Vágó Zsuzsi, Kerényi Miklós Máté, Janza Kata, Németh Attila, Kalocsai Zsuzsa, Vadász Dániel, Peller Anna, György-Rózsa Sándor Nagyszínpad: 22.15-23.00: Szabó P. Szilveszter, Füredi Nikolett, Feke Pál, Siménfalvy Ágota, Oszvald Marika, Szabó Dávid, Náray Erika, Pirgel Dávid, Kocsis Dénes 23.15-00.00: Dolhai Attila, Fischl Mónika, Bordás Barbara, Boncsér Gergely, Kékkovács Mara, Homonnay Zsolt, Csengeri Ottília, Földes Tamás 00.15-01.00: Csonka András, Peller Anna, Nádasi Veronika, Szerényi László, Geszthy Veronika, Kádár Szabolcs, Vörös Edit Az esti Cigányszerelem előadást követően, a Backstage nevű program keretein belül 22.00-től 23.00-ig három húszfős csoport abban a szerencsés helyzetben lesz, hogy betekintést nyerhet a kulisszák mögé, a Nagyszínpadon zajló műsor közben. Idegenvezetőik Csonka András és Peller Anna lesznek. Ha már az Operettszínházról van szó, a programok közül nem maradhat ki valamilyen formában a nyolc éve futó sikermusical, a Rómeó és Júlia sem! Tánctanulásra invitáljuk vállalkozó kedvű nézőinket a Házi Színpadon 22.30-tól 24.00-ig, akik három, harmincfős csoportban sajátíthatják el az elhíresült mozdulatokat. Akik pedig mindebben a segítségükre lesznek, azok a darab ifjú tehetségei: Kocsis Dénes, Brasch Bence és Kerényi Miklós Máté, valamint Rogács László tánc- és játékmester, valamint Mirtse Réka koreográfus-asszisztens. A Budapesti Operettszínház programsorozatát éjfél után, 1.00-től 2.00-ig a TESSÉK zenekar koncertje zárja színházunk Csillártermében. A formációban közreműködik: Bori Tamás – ének, zongora, Kedvek Richárd – basszusgitár, Földes Gergő – szólógitár, Pálfalvy Attila – dob, vendég: Földes Tamás. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a rendezvényeinken! Ehhez pedig nem kell mást tenniük, mint megvásárolni a belépésre jogosító karszalagot, melyet három kategóriába osztottak: Felnőtt karszalag – 1700 Ft Diák karszalag – 1000 Ft (diákigazolvánnyal váltható) Gyerek karszalag – 100 Ft (6 éves korig) A tizenhárom színházba érvényes karszalag március 5-étől megvásárolható a Budapesti Operettszínház Szervezési és Közönségkapcsolati Irodájában is, illetve az összes résztvevő teátrumban, a jegy.hu, s a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon, ahol a részletes program is megtalálható. Az interneten vásárolt karszalag bármelyik színház pénztárában átvehető. A programokra a kezdés előtt 1 órával kezdünk sorszámot osztani a sorban állóknak, az események – a szűkös férhelyek miatt – csak ezzel látogathatók. 1 sorszám 1 esemény megtekintésére jogosít, nagyszínpadi programjaink viszont szabadon látogathatók! Forrás: