Új madárinfluenza áldozatok!

Már négy halálos áldozatot regisztráltak az új madárinfluenza vírussal (H7N9). A kínai áldozatok között kettőről tudott, hogy állatokkal (szárnyasokkal) közvetlenül érintkező  munkakörben dolgozott. A betegeken  először egy általános légúti fertőzés tüneteit regisztrálták, hamarosan  súlyos tüdőgyulladással és légzési nehézségekkel kerültek kórházba.

A kínai hírportálok értesülése szerint a 27 éves áldozat hentesként dolgozott, vagyis közvetlen kapcsolatba került szárnyasokkal, ugyanígy egy 35 éves nő is. Bár nem bizonyított, de valószínűsíthető, hogy így terjedt át rájuk a madárinfluenza korábban embereken még ki nem mutatott H7N9-es típusú törzse.

A hír meglehetősen nagy nyugtalanságot váltott ki az egész világon, miután a korábbi madárinfluenza vírusokkal kapcsolatosan elvégzett vizsgálatok és megelőző intézkedések kapcsán viszonylagos nyugalomban volt a nemzetközi közvélemény.

Bármiféle pánikot megelőzendő, a közelmúltban Kínában előforduló  új madárinfluenza vírussal (H7N9) kapcsolatban  a WHO csütörtök délben kiadott közleménye hangsúlyozza: az eddig ismert négy eset egymástól független következett be. Ezidáig  még nem dolgoztak ki megfelelő ellenszérumot,  a kínai közegészségügyi szervek azonban  elindítottak a tudományos  vizsgálatokat, és szigorú intézkedéseket vezetnek be a fertőzés terjedésének a megakadályozásáért.

A közlemény hangsúlyozza: a Kínai Állami Egészségügyi és Családtervi Bizottságtól értesült a vírussal fertőzött beteg emberekről, és egyelőre igazolni látszik, hogy a négy fertőzött egymással nem érintkezhetett. A tizenöt pontos WHO állásfoglalás kitér a vírussal kapcsolatos alapkérdésekre, és a megelőzési útmutatást kínál.

kínai

A (H7N9) vírussal fertőzött emberek tünetei: a láz, a köhögés és a légszomj, majd tüdőgyulladás. A jelentés kitér arra, hogy 1996-tól napjainkig emberen kimutatható, H7-hez kapcsolható influenza fertőzéseket (H7N2, H7N3, H7N7) mutattak ki  Hollandiában, Olaszországban, Kanadában, USA-ban, Mexikóban és az Egyesült Királyságban.

A legtöbb ilyen fertőzés összefüggésbe volt hozható baromfival való kapcsolattal. Ezek a fertőzések elsősorban kötőhártya-gyulladást és enyhe felső légúti tüneteket okoztak, a betegek meggyógyultak,  kivéve az egyetlen áldozatot Hollandiában.

A H7N9 vírus emberre ható változatát ezidáig nem izolálták. Ezért is kap különös figyelmet a kínai fertőzésekről és a sajnálatos áldozatokról szóló hír. Bár nagy erőkkel dolgoznak az új vírus kutatásán, a megelőzési tanácsok nem terjednek túl az általános higiéniai szabályok fokozott betartásán: elsősorban a kéz-és légúti higiénia, és az élelmiszer-biztonsági intézkedések  területén szükséges a biztonsági előírások szigorú betartása.

A fertőzés terjedésének és az esetleges  járvány kialakulásának a lehetősége a megkezdett epidemiológiai vizsgálatok központi tárgya. A WHO mai közleménye felhívja a nemzeti és helyi egészségügyi hatóságok figyelmét az eddig ismert információk alapján: a tüdőgyulladás és más hasonló, ismeretlen eredetű gyulladások korai kimutatásának a biztosítására, a laboratóriumi tevékenységek megerősítésére és a szorosabb együttműködésre az állategészségügyi hatóságokkal. Egyelőre nem tanácsolnak a Kínába utazók számára korlátozásokat bevezetni, miképpen a kínai termékek forgalmazásával  kapcsolatos korlátozásokat sem javasolják.

Forrás: