Londonban az olimpia kultúrával párosul 2012-02-28 Otthon Megosztás: Tweet Nincs oka elkeseredésre annak, aki idén nyáron olimpiai eseményre szóló belépő nélkül tartózkodik Londonban: nem lesz szüksége jegyre ahhoz, hogy élvezze a hatalmas és érdekfeszítő rendezvény hangulatát. Bár érthető módon a legtöbb sporteseményre csak belépőjeggyel lehet majd bejutni, a világverseny sok látnivalót és érdekes időtöltést kínál a sportviadalokon kívül is. Az olimpiai összecsapásokat közvetítő Hyde-parki kivetítőktől a Temzén zajló világzenei bemutatókig ingyenes és olcsón megtekinthető rendezvények sora fogja lehetővé tenni, hogy a brit fővárosba látogatók – legyenek lelkes sportbarátok vagy sportot nem különösebben kedvelők – egy vagyon elköltése nélkül érezzék az olimpia izgalmát. Az események a játékok július 27-i megnyitása előtt, már május közepén elkezdődnek, amikor az olimpiai láng Görögországból Nagy-Britanniába ér. Országszerte a települések utcáin köszöntik a lángot vivőket, akik hetven napos, több száz várost érintő körutat tesznek, mielőtt elérik a kelet-londoni olimpiai stadiont. Az AP hírügynökség összesítése szerint az utcai rendezvények megszaporodnak június elején, amikor Nagy-Britannia-szerte látványos felvonulásokkal és több száz hajónak a Temzén rendezett parádéjával megünneplik II. Erzsébet királynő gyémántjubileumát, trónra lépésének hatvanadik évfordulóját. A zene folyója Ami magukat a sporteseményeket illeti, a brit főváros több módot is kínál olcsó megtekintésükre. Az augusztus elején esedékes maratoni futóverseny és az országútikerékpáros-verseny jegy nélkül, ingyen nézhető az utcákon, feltéve, hogy valaki időben érkezik és jó helyet talál. Mindkettő a Mallon, az örökké sok érdeklődőt vonzó Buckingham-palota közelében kezdődik és fejeződik be. A Trafalgar-téren, a Hyde-parkban és a Victoria-parkban is népes közönség részeként nézhetők a játékok. Ezeken a helyeken nagy kivetítőket állítanak fel, amelyeken egyenes közvetítésben láthatók az olimpiai döntők, közöttük pedig élő zene szórakoztatja az egybegyűlteket. Ha valaki szeretne jegy nélkül bejutni egy olimpiai helyszínre – és még néhány kalóriát is elégetni -, az látogasson el a Lee Valley White Water központba, amely áprilisig – aztán pedig a játékok után is – nyitva áll a vadvízi kenuzásra vágyók előtt. Az Olimpiai Parktól 30 kilométerrel északra, Hertfordshire-ben található létesítményben rendezik a kenuszlalom-versenyeket, de a pályát a versenyzők érkezése előtt a látogatók is kipróbálhatják. Ez persze nem kifejezetten a lapos pénztárcájúak időtöltése lesz, mivel egy menet 49 fontba (hozzávetőleg 17-18 ezer forintba) kerül. Akinek ez túlságosan is extrém időtöltés, illetve aki fél a különleges izgalmaktól, annak a londoni turizmusért felelősök számos ingyenes művészeti és kulturális eseményt kínálnak az olimpia idejére. A játékokat kiegészítő hivatalos művészeti rendezvény, a London 2012 Fesztivál bőven tartalmaz zenét, színházi előadásokat és karneválokat, és 10 millió embernek kíván díjmentesen szórakozást nyújtani. A június 21-én kezdődő kulturális sorozat fő eseménye a július 21-22-én sorra kerülő A zene folyója. Azon a hétvégén Temze-parti helyszíneken ingyenes zenei előadások mutatják be az olimpiai játékokon részt vevő mind a 205 nemzetet. Amerikai zenészekkel a Towernél, ázsiaiakkal a Battersea-parkban lévő színpadon találkozhat az érdeklődő. Az év másik nagy művészeti eseménye a Shakespeare-világfesztivál, amely a nagy drámaköltő születésnapján, április 23-án kezdődik. Gazdag programjában egy, a Brit Múzeumban megrendezett kiállítás és számos külföldi társulat – a braziltól az oroszig – produkciója is szerepel, köztük a Rómeó és Júlia modern, a mai Irakba helyezett változata. Az előadásokat országszerte sok helyen bemutatják, és lesznek rájuk olcsó, 3 fontba kerülő jegyek is. Last minute jegyek A kis pénzű látogatók, akik szeretnék a legtöbbet kihozni londoni útjukból, a különleges programokon kívül számíthatnak a város sok, állandó ingyenes művészeti és kulturális ajánlatára. A vezető londoni múzeumok zömének állandó kiállítása ingyen látogatható, és sok történelmi templomban tartanak ingyenes déli koncerteket. Akinek kedve van hozzá, ilyet hallgathat például a kamarazenekaráról világhírű St. Martin-in-the-Fields templomban a National Gallery tőszomszédságában, a Trafalgar-téren. London két legismertebb templomában, a Szent Pál-székesegyházban és a Westminster-apátságban nincsenek ugyan szabad koncertek, de mindkettőben szívesen várják a látogatókat esti imára. Az istentiszteletek ingyen látogathatók (adományt természetesen mindenhol szívesen fogadnak), és olcsó módját kínálják annak, hogy aki akarja, megcsodálja ezeket az építészeti remekeket. A legtöbb templom internetes oldalán megtalálható a koncertek és istentiszteletek időpontja. // Forrás: