Mindent a rákról - Könyv részletek - 5. rész

Részlet-sorozat a világhírű könyvből a napidoktor.hu-n! Rendszeresen olvashattok Siddhartha Mukherjee – Betegségek betegsége – Mindent a rákról című könyvéből különböző részleteket.

A képen – Henry Kaplan kutatóorvos besugárzással kezelte a Hodgkin-limfómát.

A Magyar Rákellenes Liga 1993-tól minden évben Nemzeti Rákellenes Napot szervez április 10-én dr. Dollinger Gyula (1849-1937) sebészprofesszor, egyetemi tanár születésnapján, akinek a nevéhez fűződik a dohányzás és a rák összefüggéseinek hangsúlyozása, valamint a rákregiszter létrehozása, amely a magyarországi daganatos megbetegedések tudományos feldolgozását indította el.
A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy a társadalom minden rétegét bevonják a rák elleni küzdelembe, s felébresszék az egyének felelősségét önmaguk iránt.
A napidoktor.hu az eseményhez kapcsolódóan sorozatot indít, melyben részleteket közöl a Magyarországon közelmúltban megjelent világhírű könyvből: A Betegségek betegsége – Mindent a rákról című könyv szerzője, Siddhartha Mukherjee, a columbiai egyetem onkológus kutatóorvosa.
A nem mindennapi lenyűgöző olvasmány a szakma és a nagyközönség kitüntető elismerését vívta ki az egész világon: elnyerte a Pulitzer-díjat, a Könyvek egy jobb életért díjat, a Guardian első könyveseknek járó díját, a Time Magazin pedig minden idők legjobb 100 könyve közé választotta.
Magyarországon a Libri Kiadó jelentette meg, már kapható a könyvesboltokban.

5. rész

"Az évszázadok során számtalan kísérletet tettek arra, hogy orvosi, kulturális, sőt irodalmi hasonlatokban megfogalmazott szempontok szerint értelmezzék a rákbetegséget – és az értelmezés mikéntje évtizedről évtizedre átalakult; nemritkán drasztikus változáson ment át. Ma már tudjuk, hogy a kórt a szervezet egyetlenegy sejtjének az ellenőrizhetetlen és megfékezhetetlen növekedése okozza, amit mutáció vált ki. Olyan változás megy végbe a DNS-ben, amely a sejtek korlátlan növekedéséért felelős génekre hat. Egy normális sejtben rendkívül hatékony genetikai „áramkörök” szabályozzák a sejtosztódást és a sejtpusztulást. A rákos sejtben ezek az áramkörök elromlanak, és többé nem tartják vissza a sejtet az ezután már megállíthatatlan burjánzástól.

Minden esetben ez a látszólag egyszerű mechanizmus – a gátak elvesztése miatti növekedés – áll a groteszk, többarcú kór hátterében. Normális esetben a sejtosztódás teszi számunkra lehetővé, hogy a szervezetünk fejlődjön, alkalmazkodjon, valamint kipihenje, és szükség esetén kijavítsa magát – röviden: hogy éljünk. Ugyanakkor az osztódás torz, fékevesztett formája a ráksejtek növekedését és fejlődését, illetve az ő regenerációjukat és önjavításukat eredményezi – a mi életünk árán. A rákos sejtek gyorsabban nőnek, és jobban alkalmazkodnak. Ebben a tekintetben tökéletesebbek nálunk.

A rákbetegség elleni harc sikerének az a titka, hogy megakadályozzuk az arra fogékony sejtekben a mutációk kialakulását, vagy megtaláljuk a mutáns sejtek kiirtásának azt a módozatát, amellyel nem veszélyeztetjük az egészséges szöveteket. Az előző mondatban megfogalmazott kijelentés tömörsége rácáfol a feladat hihetetlen nehézségére. A rosszindulatú és a normális sejtnövekedés közötti genetikai határ olyan kusza és átláthatatlan, hogy a kibogozása valószínűleg az egyik legnagyobb kihívás, amellyel az emberiség valaha is szembekerült.

A rák beépült a génjeinkbe, ezért nem idegenek a szervezetünk számára azok a gének sem, amelyek korlátlanná teszik a normális sejtosztódást, hiszen ezek csak ugyanazoknak a géneknek a megváltozott, torz változatai, amelyek sejtjeink életfontosságú feladataiért felelősek. A rák a társadalomra is rányomja a bélyegét. Miközben fajunk egyedeinek az átlagos várható életkora emelkedik, elkerülhetetlenül egyre több rákos megbetegedéssel kell számolnunk (ugyanis az öregedéssel nő a rákért felelős génekben bekövetkező mutációk száma). A halhatatlanságot keressük, de a maguk perverz módján ugyanezt teszik a rákos sejtek is.

Egyelőre még rejtély, hogy a következő generációknak milyen precízen sikerül elkülöníteniük az összekuszálódott normális és rosszindulatú fejlődési folyamatokat. (Mint a XX. század egyik nagy biológusa, J. B. S. Haldane mondta, „a Világegyetem nemcsak furcsább, mint képzeljük, de annál is furcsább, mint amilyennek el tudnánk képzelni” – és ugyanez a helyzet a tudománnyal is.) Egyvalami mindenesetre bizonyos: bármi lesz a történet vége, a megoldása a múltban gyökeredzik, és arról a leleményességről, ügyességről és állhatatosságról szól majd, amellyel felvesszük a harcot – egy író szavaival élve – a „legkönyörtelenebb és legalattomosabb ellenséggel”.

Folytatása következik