Időjárás – Hidegfronttal indul az új év?

Hideg fronthatás várható, legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén, tartós álmosságérzés jelentkezhet. Enyhe időjárás várható, szilveszter napján és újévkor néhol akár plusz 17 Celsius-fokot is mérhetnek. Az új év első hétvégéjén sokfelé ködös, borús lesz az idő, de érdemi csapadék nem valószínű.

Pénteken erősen felhős, a keleti, északkeleti tájakon borult lesz az ég, majd délután a nyugati tájakon csökken a felhőzet és néhány órára a nap is kisüthet. Szórványosan fordulhat elő eső, zápor, elsősorban az ország délkeleti felén, míg északnyugaton kicsi a csapadék esélye. A délnyugati szelet a déli, délkeleti tájakon élénk lökések kísérhetik, majd egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet északon, északkeleten 3 és 7, a déli tájakon 8 és 12 fok között alakul.

köd, időjárás

Fotó: 123rf.com

Szombaton, szilveszter napján az ország északi, északkeleti harmadán általában borult, párás, helyenként ködös idő várható, másutt több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Reggelig főleg a Dunától keletre helyenként előfordulhat eső, zápor, napközben azonban csak néhol valószínű szitálás. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon többfelé megélénkül, néhol időnként erős lökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 8, a maximum általában 10 és 17, a tartósabban borult, párás északkeleti tájakon 4 és 9 fok között alakul.

Vasárnap, újévre virradóra plusz 1 és 9 fok közötti hőmérséklet várható, majd 11 és 17 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósan borult északkeleti tájakon több fokkal alacsonyabb csúcsértékek valószínűek. Az ország északi, északkeleti harmadán tartósabban borult, párás, ködös időre kell számítani, másutt a fátyolfelhőzet mellett többórás szűrt napsütés valószínű. Számottevő csapadék nem várható, de helyenként előfordulhat szitálás. A déli, délnyugati szél több helyütt megélénkül, a Dunántúlon erős lökések is lehetnek.

Olvasd el ezt is!

Hidegben, időjárás-változáskor jobban fáj a térde? Igy tudja csillapítani

Forrás: Napidoktor.hu