Pozitív kórházi élmények igenis léteznek

5-3-2. Ez jelen esetben nem a labdarúgó játékosok felállására vonatkozik, hanem a kórházi ágyak számára a három kórház kórtermeiben, ahol 2022. második felében meg kellett fordulnom. 38 évesen először kerültem műtőbe, és az ismerősök beszámolói alapján féltem attól, milyen körülmények várnak majd rám. De inkább pozitív élményben volt részem. El lehet ezt hinni 2022-ben, Magyarországon?

Fotó: pexels.com

Mit várhattam? Sok-sok órányi várakozást a sürgősségin, évekkel későbbi időpontokat vizsgálatra és műtétre; zsúfolt kórtermeket és nívón aluli infrastruktúrát; nemtörődöm személyzetet; ehetetlen ételeket; hálapénztől vastagodni vágyó borítékokat. És mit tapasztaltam? Hadd kezdjem azzal, hogy a hálapénz intézménye elkorcsosult, leépült – szerencsére. Legalábbis azokon a helyeken, ahol én jártam. Sőt, egy alkalommal a szobatársam egy orvos volt, mondom, egy fekvő orvos (nem fekvőrendőr), és ő mondta el, nem fogadnak el borítékot manapság. Úgyhogy bújhattam a Kik újságot meg a hasonlókat, mit adjak ajándéktasakban legalább a nővéreknek. 3 kórházban jártam, beszámolómban végig megyek a felsorolt félelmeken.

A tapasztalatok leírása előtt még hadd mondjam el, már gyerekkoromban előfordult nálam epehólyag fájdalom. Anno csak beszedtem egy-két fájdalomcsillapítót, pár óra múlva elmúlt a rossz érzés. Az első vizsgálatokat végző orvos azt mondta, megszabadulhatunk a hólyagtól, vagy inkább tűröm az alkalmanként előjövő fájdalmat. Utóbbi mellett döntöttünk a családdal. Teltek-múltak az évek, 20-30 évesen az emberek többsége ritkán látogatja az egészségügyi intézeteket. 38 évesen került rám a sor, hogy bekerüljek a magyar egészségügy bugyraiba, mentőt hívtam egy hajnali órán.

Pécsi illetőségű vagyok, de a főváros körzetében tartózkodtam épp, ezért a váci Jávorszky Ödön Kórházba vitt a mentő. A sebészeti osztályon 4-5 napot töltöttem, ugye egy hétvége mindig meghosszabbítja egy tartózkodás időtartamát.

A sürgősségin fél órán belül foglalkozni kezdtek velem.
Felvettek, 5 ágyas kórteremben 5-en voltunk. Szép falak, tiszta fürdőszoba, rendezett terek.
Még a sürgősségin fekve megkért az egyik nővér, hogy ha tudok, keljek fel és adjam át a következő érkezőnek a helyemet. Mivel járóképes voltam, nem okozott gondot. De ő csak szabadkozott, hogy nagyon sajnálja. Már helyette kezdtem rosszul érezni magam, mennyire alázatos.
Az infúzió, a tea és a háztartási keksz nagyon finom volt, mást nem tapasztalhattam meg.

Mivel az ERCP vizsgálathoz szükséges berendezés nem működött Vácon, átszállítottak Budapestre a Honvédkórház II. Telephelyére. Állandó zaj és szmog a környéken, de legalább láthattam az ablakban a Városligetben felszálló léggömböt, az még adott valami izgalmat a szürke napok során.

Betegtaxival utaztattak át, a 40 kilométert 2 óra alatt tettük meg, összeszedtünk minden ülésre egy beteget. Érkezéskor a gasztroenterológián egy órán belül felvettek. (Addig a maradék utas az autóban várakozott.)
Bevezettek egy 3 ágyas terembe. A negyedik ágyra. Az egész miliő elavult, sárgás falak, mocskos fürdőszoba.
A 3 kórház közül itt volt a legstresszesebb a személyzet. Sajnos előfordult, hogy az ápolók éjszaka fél órán belül sem érkeztek ki a nővérhívó beteghez.
A táplálási lépcsőn itt tovább jutottam 10 nap alatt, már kaptam kefírt és zsömlét. Azokra nem élhetek panasszal.

A CRP értékem csökkenőben volt, a helyesnek ítélt 0,00-5,00 tartománytól még mindig messze álltam 100,00-zal. Várni kellett az epehólyag eltávolításával, ezért otthonomba elbocsátottak. Hazatértem Pécsre, néhány hét alatt hozzászoktam a szöszmötölős bevásárlásba, vagyis, hogy nem csak az árakra figyelek, hanem az élelmiszer összetételére is. Kerülöm a nagy zsírtartalmúakat.

Az etalon: a PTE Klinikai Központ I.sz. Belgyógyászati Klinikája (400 ágyas).

Amikor váratlan szövődmény miatt sürgősségire mentem, nem vártam többet 30 percnél, hogy foglalkozzanak velem.
Meglepődtem, milyen luxus és mekkora csend fogad a 2 ágyas kórteremben, a sebészeti osztályon. Eleve az, hogy nincs túlzsúfolva a terem, már jó jel. De tiszta is volt minden. WC-papírt ide is vinni kellett, csak úgy, mint az előző helyekre. A foci vb meccseit nagy LED-televízión nézhettük a kórteremben, saját TV sem Vácon, sem a Fővárosi Állat- és Növénykerttel szemben található helyen sem volt. (Ami talán jobb is, mert minél többen akarnak nézni valamit, annál kevésbé tudnak megegyezni.)
Dinamikus, professzionális és udvarias személyzettel találkoztam. Találkoztam olyan takarítónővel, aki háromszor mosott fel egy szakaszt nálunk, mert ő maga elégedetlen volt. Még mindig foltosnak látta a padlót.
Végre eljutottam a táplálási lépcső magasabb fokára, volt részem normális fogásokban. Nem elsőosztályú, nem túl változatos, de mégis ehető minőségű ennivalót kaptam. A reggelit és a vacsorát általában letudták 1-2 karéj kenyérrel és egy pár szelet felvágottal, ezen könnyen változtathatnának mondjuk lekvárra vagy mézre cserélve a felvágottat. Esetleg savanyúságot adhatnának a szendvicselemekhez. De nem vagyok panaszkodós típus.

Fotó: pixabay.com

Amit a legfontosabbnak találok, az a személyzet képzettsége és hozzáállása. Laikusként a képzettséget nehéz megállapítani. Voltam fültanúja csúnya bánásmódnak, de ugyanaz az ápoló velem illedelmes volt. Véleményem szerint nagyon fontos a jó szó, a megbecsülés. Ha csak az infúziót lecsatolni jön be az ápoló, köszönjük meg neki. Ne hagyjuk szó nélkül! Betegséggel, fájdalommal terhelt időkben is igyekezzünk mi betegek pozitívan nézni a jövőbe. Olvassunk utána, mi a vonzás törvénye. S ne feledjük el embertársainkkal szemben: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Bár már szóban megtettem, most írásban is megköszönöm az orvosok, az ápolók és a többiek munkáját, amivel felépülésemhez hozzájárultak.

Forrás: Napidoktor.hu