Milyen színű a nyelved? – Ezeket a betegségeket mutatja

Meglepő dolgokról árulkodhat a nyelvünk

Ki hinné? A nyelv meghökkentően sokat árulhat el arról, fennáll-e szívbetegség az esetünkben. A krónikus szívelégtelenségben szenvedőknek például vörösebb a nyelve.

Megnéztük már, milyen színű a nyelvünk? Ez az izmos szerv elárulhatja, szívbetegek vagyunk-e. Meglepően hangozhat, de hogy csak egy példát említsünk: aki krónikus szívelégtelenséggel küzd, annak a nyelve vörösebb színű.

Ha sárga bevonat is van rajta, az azt jelezheti, hogy nagyobb a szívbetegség kockázata – derült ki egy új tanulmányból.

Ha a betegség előrehaladottabb lesz, a nyelv megjelenése megváltozik. Az egészséges embereké halványvörös, halványfehér bevonattal – jegyezte meg dr. Tianhui Yuan, a Guangzhou Kínai Orvostudományi Egyetem Kórházának munkatársa.

Allergiától szívbetegség és magas vérnyomás?

A tanulmányból az is kiderült, hogy a nyelvbevonat összetétele, mennyisége és domináns baktériumai különbözőek  a szívelégtelenségben szenvedő betegek és egészséges emberek esetében.

A kutatók krónikus szívelégtelenséggel küzdő és abban nem szenvedő önkéntesek nyelvét vizsgálták.

Egyik résztvevőnek sem volt száj- vagy fogászati ​​problémája, nem használtak antibiotikumot vagy immunszuppresszánsokat a vizsgálatot megelőző héten, nem volt várandós és nem szoptatott senki.

A szakemberek mintákat vettek a nyelv bevonataiból, mielőtt a résztvevők fogat mostak vagy reggeliztek volna. Kiderült, hogy a szívelégtelenséggel küzdő páciensek nyelvében ugyanazok a mikroorganizmusok vannak, ami sötétebb árnyalatot kölcsönöz ezen szervüknek.

A könnyen beszerezhető nyelvmikrobák segíthetnek a szívelégtelenség széles körű szűrésében, diagnosztizálásában és hosszú távú megfigyelésében – mondta el dr. Yuan. Megjegyezte azonban, további kutatásokra van szükség, hogy azonosítsák azokat a mögöttes mechanizmusokat, amelyek összekötik a nyelvbevonatban lévő mikroorganizmusokat a szívműködéssel.

Fotó: 123rf.com

A nyelv nagyon árulkodó

A nyelv megjelenése igen sokat elmond egészségünkről, a táplálkozási egyensúlyhiánytól a súlyos betegségekig.

Ha csak a nyelv színét, méretét és szerkezetét vizsgáljuk, már kiderülnek az alábbiak.

  • Fekete és szőrösnek tűnő nyelv: az ilyen szervet gombás fertőzések, cukorbetegség, rákterápia és rossz szájhigiénia okozhatja.
  • Eperre emllékeztető, élénkvörös nyelv: ez a megjelenés folsav-, B12-vitamin- vagy vashiány jele lehet. Emellett torokgyulladásra és lázra utalhat.
  • Vörös és fehér foltokkal teli nyelv: ez az állapot az ízlelőbimbói elkopását jelzi. Meglehetősen gyakori probléma, kezelés nem kell – az ízlelőbimbók regenerálódnak.
  • Fehér foltos nyelv: ezt szájüregi candidiasis válthatja ki, vagyis az élesztőgombák túlszaporodása. Ha a foltok egy hétig tartó rendszeres nyelvmosás után is megmaradnak, az valószínűleg a candida- túlszaporodás miatt van. Gombaellenes gyógyszerekre lehet szükség.
  • Úszóhártyás vagy lecsupaszított külsejű nyelv: ez a megjelenés gyakran az orális lichen planus néven ismert gyulladásos állapototra utal, mely akkor fordul elő, ha az immunrendszer megtámadja a sejteket. Szájrákhoz vezethet. Ilyen állapot esetén fontos a megfelelő foghigiénia; a dohányzás, valamint olyan ételek kerülése, amelyek irritálhatják a szájat.
  • Nyelvdudorok: ezt valószínűleg afta vagy herpesz (herpesz) okozza. Harapás, dohányzás és stresszből eredő fekélyek válthatják ki. Segíthetnek az egyszerű otthoni gyógymódok, mint például meleg sós víz gargarizálása, mentalevelek rágása, valamint a puha és hideg ételek (pl. joghurt) fogyasztása.

A tanulmányt az Európai Kardiológiai Társaság tette közzé.

Forrás: Adrina - napidoktor.hu