Túl lehet adagolni a D-vitamint?

A túl sok D-vitamin bevételének veszélyeire figyelmeztetnek a szakértők, miután egy középkorú férfi a túladagolást követően annyira beteg lett, hogy az orvosok attól tartottak, hogy még a rák is kialakulhat a szervezetében.

Kórházba került egy középkorú férfi, miután háziorvosánál nem múló hányásról, hányingerről, gyomorfájdalmakról és lábgörcsökről panaszkodott három hónapra visszamenően, ezalatt pedig 12 kg-ot fogyott. A pácienst fülzúgás, szájszárazság és olthatatlan szomjúság is gyötörte – írja a Daily Mail. 

 

 

 

Tünetei egy hónappal azután kezdődtek, hogy egy magán táplálkozási szakértőnél tett látogatást követően a férfi több mint 20 vény nélkül kapható táplálékkiegészítőt kezdett szedni naponta, köztük 50 000 nemzetközi egység (NE) D-vitamint naponta háromszor. Ez az adag 80-szor nagyobb, mint az ajánlott adag.

A beteget kórházba szállították, számtalan vizsgálaton esett át, emellett CT- és MRI-vizsgálatokat végeztek rajta, hogy kizárják a rákos megbetegedések és a bakteriális fertőzések fennállását.

A vérvizsgálatok kimutatták, hogy a D-vitamin szintje hétszer magasabb volt a normálnál, és akut vesekárosodást szenvedett, így férfit az osztályon tartották. A férfi a D-vitamin mellett omega-3-at, B2-, B9-, C-, K2-vitamint, valamint számos egyéb ásványi és probiotikus kiegészítőt szedett.

Több mint egy hétig kórházban volt, gyógyszereket és intravénásan adtak folyadékot neki, amivel ki tudták üríteni a táplálékkiegészítőket a szervezetéből.

d-vitamin, vitamin D

Fotó: 123rf.com

Az orvosok szerint az eset rávilágít a nagyrészt biztonságosnak tartott étrend-kiegészítők lehetséges toxicitására is.

A D-vitamin a kalcium mennyiségét segít szabályozni a szervezetben, mely hatással van a csontozatra, fogakra és az izmokra.

A D-vitamin toxicitását általában a nagy dózisú D-vitamin-kiegészítők okozzák, nem az étrend vagy a napsugárzás. Ennek az az oka, hogy a szervezet szabályozza a napsugárzás által termelt D-vitamin mennyiségét, és még a dúsított élelmiszerek sem tartalmaznak elegendő D-vitamint ahhoz, hogy mérgezővé váljanak.

„Ez az esetjelentés tovább emeli az olyan étrend-kiegészítők lehetséges toxicitását, amelyek nagyrészt biztonságosnak tekinthetők mindaddig, amíg nem biztonságos mennyiségben vagy nem biztonságos kombinációkban veszik őket” – mondja egy szakértő.

Az Egyesült Államokban az országos egészségügyi intézet szerint napi 15 mikrogramm vagy 600 NE D-vitamin ajánlott felnőtteknek 69 éves korig. 70 éves és idősebb felnőttek esetében az adag naponta 20 mikrogrammra vagy 800 NE-re emelkedik. A csecsemők, gyermekek és serdülők számára ajánlott mennyiséget az Amerikai Gyermekgyógyászati ​​Akadémia nemrégiben megduplázta napi 10 mikrogrammra vagy 400 NE-re.

Tévhit, hogy nyáron nem kell D vitamint szedni

  • Mi az a D-vitamin, és miért kell szednem?

A D-vitamin zsírban oldódó vitamin, de a szteroid hormonok családjába tartozó aktív hormon is. A bőrben termelődik napfény hatására (szervezetünk szintetizálni képes) és számos életfunkciónkban fontos szerepet játszik.

  • Mit csinál és miért van szükségem rá?

Segít szabályozni a kalcium és a foszfát mennyiségét a szervezetben. Ezek a tápanyagok szükségesek a csontok, fogak és izmok egészségének megőrzéséhez.

  • Hogyan juthatok elegendő D-vitaminhoz?

A szervezet természetes módon termel D-vitamint, ha az napfénynek van kitéve. A D-vitamin olyan élelmiszerekben is megtalálható, mint az édesvízi és tengeri zsíros halak (lazac, tonhal, tőkehalmáj), máj és a belsőségek, vargányagomba, tej, tojássárgája.

  • Kell-e szednem kiegészítőt?

Télen szervezetünk számára pótolnunk kell a D-vitamint, táplálkozásunkban növeljük a zsíros halak fogyasztását. A nemzetközi ajánlások alapján a megállapított napi mennyiséget szedjük szájon át.

  • Mennyit vegyek?   

A szakértők tanácsa szerint a legtöbb ember számára napi 10 mikrogramm (μg) elegendő.

  • Mi történik, ha túl sokat veszek be?

A túl sok bevitel hosszú ideig veszélyes kalcium-felhalmozódáshoz vezethet a szervezetben, ami meggyengítheti a csontokat, valamint károsíthatja a szívet és a veséket. Nemzetközi ajánlások alapján, a felnőttek ne vegyenek be napi 100 μg-nál többet. Az 1-10 éves gyermekek napi adagja nem haladhatja meg az 50 μg-ot, és a 12 hónaposnál fiatalabb csecsemők napi adagja nem haladhatja meg a 25 μg-ot.

Forrás: Hirado